Így akar közelebb kerülni a hívekhez
Pornóképeket nézeget és káromkodik a "modern" pap
Pornóképekkel dekorálta templomát, miséi alatt pedig csak úgy repkednek a káromkodások egy német pap, aki elmondása szerint így szeretne a szélesebb tömegekhez is eljutni.
2012.08.06 15:29ma.huAz unortodox jelzőt méltán kiérdemelte a németországi Wiesbadenben szolgáló Ralf Schmidt atya, aki azzal hökkentette meg a híveket, hogy templomát pornóképekkel aggatta tele, miséit pedig ritkán lehetne nyomtatásban is szó szerint idézni - a festék nem tűrne bizonyos szavakat. A lelkész azonban úgy véli, ezáltal szélesebb tömegekhez juthat el az Úr igéje, mint a "hagyományos" módszerekkel.
"Az egyház túl régóta kezeli tabunak a szexet és az erotikát" - vélte a pap, ezért jutott arra az elhatározásra, hogy megpróbálja ezt a vonalat erősíteni, a folyamatnak pedig úgy érezte, része a káromkodás is. "Ezeket a szavakat minden diák használja, miközben az egyház igyekszik visszaszorítani - és így egyre kevésbé tudunk összekapcsolódni" - fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy szeretné az embereknek megmutatni, hogy az egyház a legkevésbé sem ellenzi azt, hogy élvezzék az emberek a szexet és nem lép fel a teljes élet megélése ellen. A hívek véleményét az austriantimes.at című osztrák hírhonlap nem idézte.