Szimulációs terepgyakorlaton bizonyított a Puli
Képek - Marokkóban is jól teljesített a magyar holdjáró
16 napot töltött a marokkói sivatagban a Puli névre keresztelt magyar holdjáró, a szimulációs terepteszt nemcsak a szerkezet működésében volt kihívás, de a fejlesztő csapat tagjainak is tartogatott jó pár meglepetést.
Marsi terepen tesztelték a Pulit
2013.03.06 16:38ma.hu"Rájöttünk, mennyire más a világ békaperspektívából nézve" - kezdődik a Puli elnevezésű, magyar fejlesztésű holdjáró marokkói tesztjéről szóló beszámoló a csapat hivatalos blogján. A kísérlet, amelyet két hazai tesztsorozat előzött már meg, a mérnökök számára is tartogatott számos izgalmat, és nemcsak műszaki szempontból. A csapat több tagja ugyanis ezt megelőzően csupán e-mailekből, esetleg Skype-beszélgetésekből "ismerte" egymást, távmunkában rakták össze azt a rendszert, amelynek segítségével irányítani tudták a Pulit.
Az irányítás és felügyelet folyamatosságát az egymással váltakozó műszakokkal, illetve műszakon belüli pozíciócserékkel tudták hatékonyan megoldani, miközben az is nagy izgalmat jelentett, hogy az első két napot leszámítva a szerkezet közelében már csak "külsős", azaz nem "pulis" emberek tartózkodtak, akik nem siethettek a holdjáró segítségére, ha valami baja esett volna. A korábbi két, magyarországi teszten mindvégig a közelben tartózkodott néhány fejlesztőmérnök, a mostani csapat viszont csak annyit tudott a szerkezetről, hogy hol lehet sérülés okozása nélkül megfogni és szükség esetén odébb rakni.
Bár találtak néhány apróbb hiányosságot - ami jó is, hisz a teszt célja épp ez volt, ne a Holdon derüljenek ki a hibák -, a csapat joggal lehet büszke arra, hogy a rover minden tervezett futási napon üzemképes volt. "A sivatagban rovert vezetni teljesen más, mint egy bányában igazgatni az útját a helyszínen" - ismerték el a mérnökök, akik egyike nem kis öniróniával jegyezte meg azt is, hogy a "békaperspektíva" miatt előfordult olyan is, amikor egy bokrot fának, vagy egy követ hegynek néztek.
A teszt azonban ennek ellenére, vagy épp ezekkel az új tapasztalatokkal együtt valóban sikeres eredménnyel zárult, a "pulisok" pedig máris hozzáláthatnak a következő fázishoz, amelynek a végén egyszer egy valódi, űrben is működőképes konstrukciót tudnak bemutatni nemcsak a hazai közönségnek, de az egész világnak!
(Cikkünk a http://pulispace.blog.hu/ felhasználásával készült.)