Osztrák Űrfórum

"Marsi körülmények" között tesztelik a Puli holdjárót

Az Osztrák Űrfórum szervezésében Marokkóban teszteli "marsi körülmények" között a Google Lunar X Prize nemzetközi pályázatára készült holdjáróját a Puli Space Technologies Kft. csapata.

2013.02.08 21:29MTI

A jármű prototípusát pénteken sajtótájékoztató keretében mutatták be Budapesten. A MARS2013 szimulációs kísérletsorozat keretében február 1. és 28. között szimulált marsi kiküldetés keretében számos kísérletet hajtanak végre meghívott csapatok, így a Puli Space csapata is. 

Bár a Puli a Holdra készül, nem pedig a Marsra, a mérnökök számára ez remek alkalom, hogy a rover stabilitását, megbízhatóságát és felkészültségét teszteljék. Az Osztrák Űrfórum céljai közt szerepel a műszaki és természettudományok népszerűsítése, a fiatalok megnyerése ezeknek a kutatási területeknek. 

A fórumon húsz nemzet mintegy száz kutatója tizenkét különböző kísérlettel vesz részt. A magyar csapat tagjai Budapestről irányítják a sivatagba kiszállított holdjárót. Sztereókamerák segítségével térképezik fel a jármű környezetét, és határozzák meg az útvonalát, épp úgy, ahogy a Hold esetében tervezik. 

Fáber Dávid, a Puli csapatának tagja elmondta a már működőképes prototípus kipróbálásához nehéz Magyarországon megteremteni a Holdhoz hasonló feltételeket, ezért remek lehetőség az osztrák szervezésű fórum. A Szahara körülményei megfelelő módon szimulálják ha nem is a Hold, de a Mars körülményeit, így tesztelhetik a Puli Space mechanikai elemeit, hőháztartását, energiagazdálkodását, autonóm programmódozatait. 

A marokkói "kiküldetés" ideje alatt a küldetésirányítási központot a csapat a budapesti Városházán működteti. Az űrkutatás népszerűsítésével foglalkozó Pacher Tibor, a Puli csapat vezetője és alapítója elmondta, hogy a Puli harmincfős, önkéntesen dolgozó csapata eddig mintegy 25 ezer munkaórát fektetett be - szabadidejében - a holdjáró elkészítésébe. 

A Puli Space Technologies Kft. fiatal ambiciózus csapatának célja meghódítani a Holdat, saját készítésű egységet küldeni a Föld égi kísérőjére, eleget téve a Google Lunar X PRIZE 30 millió dollár összdíjazású nemzetközi pályázat versenykiírásának. A győztes a Holdra sikeresen robotot felküldő, magánerőből finanszírozott csapat lesz.

A szabályzat szerint a robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. Tizenhét országból huszonkilenc csapat szállt versenybe a világ minden tájáról, a Google Lunar X PRIZE-t 2015 végéig lehet elnyerni. 

A Puli Space csapata áprilisban Santiago de Chilébe utazik, ahol megrendezik a versenyben részt vevő csapatok fórumát. Itt az információcsere mellett lehetőség nyílhat a holdjárók kipróbálására is az Atacama-sivatagban. A rover tökéletesítése után megoldandó feladat a jármű feljuttatása a Holdra. A versenyző csapatok közül eddig három jelentette be, hogy már megszülettek pontos terveik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.