Profik és amatőrök számára egyaránt
Forgatókönyvíró pályázatot hirdet a Budapest Film
Forgatókönyvíró pályázatot hirdet a Budapest Film profi és amatőr fiatal írók számára azzal a céllal, hogy a fiatal írók lehetőséget kapjanak tehetségük megmutatására és kapcsolatba kerülhessenek a filmipar jelentős producereivel, rendezőivel és forgatókönyvíróival.
2013.02.01 16:43MTIVígjáték, akció, sci-fi, romantika és thriller kategóriákban várják 18-35 év közötti szerzők vagy szerzőpárosok ötleteit, akik "készek megrengetni a magyar filmgyártást egy-egy ütős és eredeti filmötlettel" - olvasható a Budapest Film MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az első fordulóba nem kész forgatókönyvet kell nevezni, hanem pályaműként három dokumentumot várnak a jelentkezőktől: egy szinopszist (a történet ismertetését minimum fél-, maximum egy oldalban), egy treatmentet (a történet részletes felvázolását maximum ötoldalnyi terjedelemben) és egy dialóg-jelenetet (egy legalább két szereplős jelenet részletes kidolgozását párbeszédekkel, maximum három oldalban).
A zsűri döntése alapján a második fordulóba 15 pályázat jut tovább, amelyek alkotói meghívást kapnak a májusában megrendezendő szakmai fórumra, ahol elismert filmes szakemberek illetve a pályázókat később segítő mentorok közelebbről is megismerhetik a pályaműveket.
A fórumon a legjobbnak bizonyuló öt munka kerül tovább a harmadik fordulóba, amelynek májustól októberig tartó szakaszában kell elkészíteniük a szerzőknek korábbi ötletük alapján a végleges forgatókönyvet.
A pályázóknak a versenyben mentorként script-írói segítséget nyújt Bodzsár Márk, Kovács M. András, Köbli Norbert, Lovas Balázs és Szajki Péter. A pályázat fődíja 500 ezer forint, nevezési határidő március 24-e.