Királyellenes jelszavakat skandált a tömeg
Könnygázgránát végzett a fiatallal - ismét tüntetnek Bahreinben
Több ezer bahreini királyellenes jelszavakat skandált csütörtökön egy fiatal temetésén, aki jogvédők szerint egy rendőrségi könnygáz gránát ütésétől halt meg.
2011.09.01 19:17MTIA mintegy tízezer ember a szigetállam uralkodója, Hamad bin Isza Ál Kalifa sejk és a királyi család távozását követelte. A tiltakozók miközben a megölt fiatal holttestét vitték a temetőbe, azt kiabálták, hogy vesszen az uralkodó. A tömeg később feloszlott, a kivezényelt rendőrséggel a résztvevők nem ütköztek meg.
A hivatalos szervek közlése szerint kivizsgálták a fiatalember halálát, majd közölték, hogy a rendőrséggel nem történt összecsapás, amikor megsebesült.
A többségében síiták lakta parányi monarchiában február közepén kezdődtek tüntetések, amelyeknek résztvevői a több mint kétszáz éve hatalmon lévő szunnita dinasztia jogköreinek korlátozását, valódi alkotmányos monarchia bevezetését és a síitákat érő hátrányos megkülönböztetések felszámolását követelték. A megmozdulásokban mintegy harminc ember vesztette életét. A tüntetéseket márciusban a szaúd-arábiai hadsereg segítségével verték le.
Azóta gyakran robbannak ki kisebb tiltakozások és összecsapások a biztonsági erőkkel, főként a síita többség által lakott körzetekben.