Erzsébetvárosban
Egy tanár is beszállt az autós üldözésbe - előzetesben a fiatal rabló
Fényes nappal a Rózsák terén: a sértett megpróbált szembeszállni vele, ezért a támadó egy alkalommal megütötte, illetve késeléssel fenyegette meg.
2015.11.29 13:50HavariapressElőzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tizenévest, aki a gyanú szerint fényes nappal rabolt ki pár napja egy járókelőt a főváros VII. kerületében.
A későbbi sértett csütörtökön délelőtt a VII. kerületi Rózsák terén haladt gyalogosan, amikor egy tizenéves fiú futott hozzá; kirántotta a kezéből a telefonját és a kabátzsebeit is kiforgatta. Az eset után az elkövető távozni akart a helyszínről, de a sértett megpróbált szembeszállni vele, ezért a támadó egy alkalommal megütötte, illetve késeléssel fenyegette meg.
A kárvallott járókelő egy közeli iskolából értesítette a rendőrséget és egy ott dolgozó pedagógus segítségével autóval kezdte követni a menekülőt, akit az időközben kiérkező rendőrök végül a VIII. kerületi Kőbányai útnál tartóztatták fel.
A járőrök a férfit elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Szombaton pedig az illetékes kerületi bíróság elrendelte a tizenéves rabló előzetes letartóztatását is, 30 napos időtartamra.