Rátörtek egy nőre érdi lakásában
Kommandósok fogták el a fegyveres, maszkos rablókat
A rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaival közös akcióban fogták el kedden hajnalban azt a négy embert, akik január 17-én rátörtek egy nőre érdi lakásában, fegyverrel megfenyegették és kirabolták.
2013.02.20 09:40HavariapressJanuár 17-én, este háromnegyed 8 körül tört rá négy maszkot viselő fegyveres egy érdi asszonyra, saját otthonában.
A támadók a nőt megfenyegették, kislányának száját befogták, majd átkutatták a lakást. A megfélemlített nő 50 ezer forintot és arany ékszert adott át a rablóknak, akik a zsákmánnyal elmenekültek.
A támadás során személyi sérülés nem történt. A rendőrség a nyomozás eredményeképpen kedden hajnalban, a TEK munkatársaival közös akcióban elfogta és előállította a három férfit és egy nőt, akiket a bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A 18, 30 és 40 éves ercsi férfiakat, illetve a 40 éves tárnoki nőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben fegyveresen elkövetett rablás miatt folyik az eljárás.