Egy francia újságírót is megfenyegettek
Ezúttal nem kapott golyót Nicolas Sarkozy!
Újabb halálos fenyegetést kapott Nicolas Sarkozy francia elnök, illetve egy tévés újságíró, akinek egy golyót is juttattak a küldeményt tartalmazó levélben - közölték pénteken ügyészségi források.
2009.03.13 13:41MTIAz elnöki palotába csütörtökön érkezett meg a Sarkozynek címzett fenyegető levél, ezúttal azonban az ismeretlen feladó nem csatolt hozzá töltényt. Jean-Pierre Pernault, a TF1 tévécsatorna újságírója viszont napközben olyan fenyegető levelet kapott, amelyben egy 9 milliméteres töltény volt.
Sarkozy más jobboldali politikusokkal együtt március elején már kapott hasonló fenyegetéseket, a feladó mindnyájuknak töltényt is küldött. Akkoriban Michele Alliot-Marie belügyminiszter, Rachita Dati igazságügyi miniszter, Christine Albanel kultuszminiszter, Alain Juppé volt miniszterelnök, Bordeaux-i polgármester kapott ilyen fenyegetést, de a címzettek között volt Nonce Paolini, a TF1 elnök-vezérigazgatója is.
A terrorizmus ügyeiben eljáró párizsi ügyészség az első fenyegetések után vizsgálatot indított. Az üggyel kapcsolatosan március 6-án kihallgattak egy tartalékos katonát, de el is engedték, anélkül, hogy bűnvádi eljárást indítottak volna ellene.