Akár hónapokig sem térhetnek haza!
"Nem tudom, hol lehetnek" - Palik és Marsi elhagyták az országot
Jó ideje nem lehetett semmit hallani Palik Lászlóról és Marsi Anikóról - most kiderült, a páros gyermekeivel együtt külföldre ment, és egyelőre nem tudni, mikor jönnek vissza.
2010.10.15 07:29ma.hu - Fotó: KiskegyedKikapcsolták telefonjaikat, semmit sem tudni mostanság a Palik-Marsi házaspárról, hirtelen tűntek el. Egyes információk szerint a Hungaroring éléről váratlanul elküldött Palik László és neje, Marsi Anikó felpakolta a családot és külföldre költöztek. De ez csak részben igaz. Csupán hosszabb kirándulásra mentek.
Héder Barna, Palik barátja elárulta, jelenleg ő sem tudja, hol lehetnek, de azt erős túlzás lenne állítani, hogy elköltöztek Magyarországról. Közösen döntöttek úgy Anikóval, hogy kihasználják a rájuk szakadt szabadságot, és mennek, amerre a lábuk viszi őket. Benne van a pakliban, hogy akár hónapokig nem térnek haza - mondta Héder Barna.
A család egy másik ismerőse ugyanakkor úgy véli, valódi kitelepedési szándéka van Palikéknak. Nem kizárt, hogy csak ügyeik végleges lezárása miatt akarnak hazatérni, ha megtalálták azt a helyet, amelybe beleszeretnek. Anyagi gondjaik nincsenek, bárhol élhetnének. Valószínűtlennek tűnik, hogy hónuk alá csapják másfél - és 4 éves fiaikat, és kalandozásra indulnak - adta hírül a Napi Ász.

Palik László augusztus végén távozott a Hungaroring éléről. Helyette Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke lett az új elnök-vezérigazgató.
Palik a hír bejelentésekor családi okokkal indokolta távozását - azt mondta, a jövőben szeretne több időt tölteni feleségével és két kiskorú gyermekével.
Marsi Anikó férje emellett nagy autóversenyző is, a tereprally bajnokságokon és a Dakaron is részt vesz.
A szőke műsorvezető nemrég elárulta, esélytelennek látta, hogy férjét lebeszélje az autóversenyzésről, azóta csak szorítani tud neki, hogy ne legyen nagyobb baja. Palik a nyáron komolyabban is megsérült, két bordája is eltörött a Tereprali Ob gyulai futamán.
Marsi Anikó és Palik László két gyermeket nevel, Vilmost és Vincét. A 48 éves autóversenyző szerint most jött el igazán az ideje a babázásnak.
A gyerekek állnak a páros életének középpontjában. Palik vágyna még egy közös gyermekre, és Anikó sem zárkózik el a dologtól. Az autóversenyzőnek egyébként korábbi kapcsolatából is van egy lánya.
Palik László könnyes búcsúja!
Kapcsolódó írások:
- Családi okok miatt távozik Palik a Hungaroring éléről
- Marsi Anikó nem beszéli le párját az életveszélyről
- Tereprali Ob: Felborultak Palikék - két bordája eltörött!
- Paliknál 48 évesen már akárhány gyerek jöhet!
- Palik Laci félt, hogy elfogy az ereje...
- "Jobb lesz új asszony után nézni" - Marsi Anikó először megijedt