"Mérhetetlen károkat okozhatott a lelkében"
Gyalázat - Temetőben szexeltek egy kisfiú előtt a vámpírnak öltözött tinik!
Az ügyben szereplő, tizenhét éves lány az egyik közösségi portálon azt írja magáról, igyekszik elsajátítani a fekete mágiát - Előkerült egy fotósorozat, melyen a vámpírnak sminkelt lány sírokon látható félmeztelenül a párjával és egy kisfiú társaságában.
2009.05.06 12:08Legnagyobb vágya egy pap vagy egy apáca megrontása - olvasható annak a tizenhét éves lánynak az adatlapján, aki közli, hogy szeretné elsajátítani a fekete mágiát, és aki a szereplője egy, a Blikk birtokába került döbbenetes fotósorozatnak.
A képeken lány a barátjával látható, méghozzá vámpírnak sminkelve, egy temetőben, ahol sírokat meggyalázva szeretkezést imitálnak.
Ráadásul egy kisfiú jelenlétében, aki szintén bizarr sminket visel. Az egyik fotón a kisfiú a hiányos öltözékű lányon fekszik, nemi aktust imitáló pózban, a másik fiú pedig föléjük hajol.
A Blikk megkeresésére a lány lecsapta a telefont.
Dr. Pándy Mária szexuálpszichológus szerint komoly lelki torzuláson mehetett keresztül a tizenéves.
Az is lehet, hogy feltűnési viszketegségben szenved, a fotókkal a környezetet akarták a fiatalok megbotránkoztatni, vagy ilyen torz fantáziajátékban élték ki a vámpírokkal kapcsolatos vágyaikat - mondta el a Blikknek a szakember.
A lapnak nyilatkozó dr. Bede Zsuzsa szexológus szerint gyalázatos, hogy a kamaszok a kisfiút is belerángatták a sírgyalázásba.
Meg lehet annak is a veszélye, hogy nem tudják a fantáziát és a valóságot megkülönböztetni. A kisfiút ezek az élmények egy életre tönkretehetik - nincs tisztában a tettei súlyával sem.
A Blikk megkeresésére az ORFK sajtóosztálya úgy reagált: a képekről nem volt tudomásuk, egyelőre nem indult eljárás miattuk.
Felmerülhet azonban kiskorú veszélyeztetése, továbbá tiltott pornográf felvétellel való visszaélés. Mindkettő nyolc évig terjedő börtönnel büntethető - írja a Blikk.