Nagyon berágtak a tanárnőre
Kézfertőtlenítővel készültek megölni a tanárukat a 9 éves gyerekek
Egy ártatlannak tűnő beszélgetés közben árulta el a tanárnő, hogy allergiás a kézfertőtlenítőkben található összetevők valamelyikére, ezért ezzel akarták megölni őt a tanítványai.
2015.01.13 20:00ma.hu
Tanáruk megölésének tervezgetésével vádoltak meg egy csapat kilencéves diákot, állítólag kézfertőtlenítő segítségével hajtották volna végre a tettüket. A nebulók úgy tudták, tanáruk allergiás a kézfertőtlenítőre, ezért azt eszelték ki, hogy a tanteremben szétkennek egy adag kézfertőtlenítőt, így amikor a tanár belép, biztosan rosszul lesz és meghal. A helyi rendőrség is vizsgálatot indított a szokatlan eset miatt a New York állambeli Elba általános iskolájában, de amikor kiderült, hogy még csak tervezgették a bűncselekményt, de sosem valósították meg, akkor lezárták a nyomozást.
Az iskola ugyanakkor lehetőséget kapott arra, hogy a fiatalkorúak bíróságára vigyék az ügyet, ott azonban azzal utasították el, hogy azzal helyi hatáskörben kell foglalkozni - értesült a WBKW News című tévécsatorna. Jerome E. Brewster seriff elmondta, hogy nem ismert a tanárnő reakciója a kézfertőtlenítőkkel szemben, ám az tény, hogy ha valakinek súlyos mogyoróallergiája van, azt tényleg akár meg is lehet ölni, ha egy zárt helyiségben mogyoróvajat bontanak fel a jelenlétében. A nyomozó szerint alighanem valami hasonlóra számítottak a diákok.
Hogy milyen büntetésre számíthatnak a gyerekeknek, arról a híradások nem számoltak be.