Ellopták a betlehemből a kisded figuráját
Levágott disznófejre cserélték a kis Jézust
Nyomozást indított a rendőrség, egyelőre nem tudni, ki lophatta el a templomi betlehemből a kis Jézust, de még nagyobb kérdés, hogy miért rakott a helyére egy levágott disznófejet.
2014.12.28 12:00ma.hu
Már a lopás is szentségtörésnek számít, ha a tolvaj a templomi betlehemből orozza el a kis Jézus szobrát, az azonban a megbecstelenítés legteteje, hogy a helyébe egy levágott disznófejet tesz. "Ez a gyűlölet-bűncselekmény teljes kelléktárát kimeríti" - háborodott fel a mssachusettsi Haverhill polgármestere, James Fiorentini. A szégyenletes bűncselekményt a Szent Szívek elnevezésű katolikus templom plébánosa fedezte fel karácsony reggelén, és rögtön a rendőrséghez fordult.
A nyomozók szerint a disznófejet nem sokkal a lopás és a csere előtt vághatták le, most a környékbeli hentesek és a sertéstelepek alkalmazottainak segítségével próbálják kideríteni, ki leheettt a tettes. Az sincs kizárva, hogy amint megtalálják az elkövetőt, nemcsak a vallásos ereklye meggyalázása miatt kell felelnie, hanem állattal szemben elkövetett kegyetlenségért is - számolt be a Tampa Tribune.
Időközben a betlehemet helyreállították, egy helybéli ajánlotta fel a saját betlehemi készletéből a bölcsőben fekvő kisdedet, de mint kiderült, nem a haverhilli eset volt az egyetlen vallásos jellegű bűntett: Greenfieldben szintén lába kélt a kis Jézus szobrának, azt szenteste hajnalán lopta el valaki.