Elfajult a torpedózás
Puskával akart igazságot venni a társasjátékban az apa
Egyszerű torpedójátéknak indult, de kis híján tragédia lett a társasozásból az idős apa és a szinte unokakorú lánya között, amikor a férfi puskát ragadott és azzal próbált igazságot tenni.
2014.11.12 12:00ma.hu
Fegyverrel történő fenyegetéssel vádolnak egy utahi férfit, aki a hatóságok szerint torpedójátékba kezdett a 17 éves lányával, de vita alakult ki közöttük az egyik lépés kapcsán. A 68 éves férfi azt állította, hogy a tinédzser csalt a játékban és félbeszakította a viadalt, mire a lány megpróbált kiszaladni a lakókocsiból, ahol voltak. Ez volt az a pillanat, amikor elfajultak a dolgok: a férfi a hajánál fogva visszarántotta a lányt és egy megtöltött fegyvert szegezett a fejének.
A Daily Herald című lap úgy tudja, a lánynak sikerült a mobiltelefonján feltárcsáznia a 911-et, a hatóságok pedig a telefon által kiadott jel alapján azonosították be a helyszínt a Salt Lake Cityben lévő kempingben. A lány a járőrök megérkezése után kiszabadult. Az apa ellen a súlyos testi sértés mellett mérgezés gyanújával is vádat emeltek, valamint egyéb pontokban is eljárást indítottak ellene - számolt be a Tampa Tribune.