Halálra rémült a kisfiú
Tolvaj miatt hívták a rendőröket, de mateklecke lett belőle
Egy tompa puffanás hallatán a kisfiú meg volt győződve róla, hogy betörő jár az otthonában, ezért kihívta a rendőrséget, akik nem találtak semmit - de azért megoldották a matek házit.
2014.10.21 10:00ma.hu
A 11 éves kisfiú teljesen egyedül volt otthon, amikor a házi feladat írása közben hirtelen egy hangos puffanás zavarta meg. A stockholmi Södermalm kerületben élő kisfiú nem tudott másra gondolni, mint hogy betörő jár a házban, ezért gyorsan a telefonhoz osont és felhívta a rendőrséget. A kiérkező járőrök körbenézték az egész házat, de betörőnek semmi nyomát nem találták, a kisfiú viszont szemmel láthatóan halálra volt rémülve, és kiderült, hogy a mateklecke is vár rá, de a zaklatott állapotában képtelen lett volna koncentrálni rá.
Ezért aztán a tisztek, akik nem akarták egyedül hagyni a fiúcskát, míg az anyja hazaér, jobb híján leültek a gyerekkel házi feladatot írni. "Leültek és segítettek neki a szorzótáblában és más házi feladatokban" - mondta Viktor Adolphson, a södermalmi rendőrség szóvivője a Nyheter24 című svéd hírportálnak. Hozzátette, hogy a fiú nagyon bátran és okosan viselkedett, amiért rögtön a rendőrséget hívta, még akkor is, ha végül nem volt tolvaj a házban.
Az esetről a rendőrség a hivatalos Twitter-oldalán is beszámolt, és nem meglepő, hogy a kommentek többsége ismét dicsérte a svéd rendőrség egyedülálló stílusát, amely sajátos keveréke a bűnüldözés elleni küzdelemnek és a jó humorérzéknek.