A raktérben felejtették az áldozatot
Nem találták a hullát, pedig ott volt a kocsiban
A több órás helyszínelés dacára sem sikerült észrevennie senkinek egy holttestet egy baleset után, csak amikor az autómentő el akarta vontatni a roncsot, akkor tűnt fel az áldozat.
2013.08.12 11:47ma.huNoha több órán át tartott a helyszínelés a romániai Bákó megyében egy baleset után, sem a rendőrök, sem pedig a mentők nem vették észre, hogy a három könnyű sérült mellett egy halálos áldozata is van a hármas karambolnak. Az rtv.net című román hírtelevízió beszámolója szerint az ütközésben egy furgon, egy teherautó és egy személygépkocsi volt érintett, az egyterű három utasát kellett kórházba szállítani, hogy ellássák a sérüléseiket, de egyikük sem volt életveszélyben.

Arról azonban nem számoltak be, hogy egy negyedik személy is velük volt, mint ahogyan egyelőre az sem tisztázott, hogy őt kik és miért tették a furgon rakterébe. Csak akkor derült ki, hogy egy halottja is van a balesetnek - legalábbis azt feltételezik, hogy a hármas ütközés pillanatában még életben volt -, amikor a helyszínelők levonulását követően megjelent a sérült autó elvontatásával megbízott dolgozó és ahogy be akarta csukni a furgon hátsó ajtaját, meglátta a hullát.
A román sajtó úgy értesült, hogy ha időben megtalálták volna a sérültet, valószínűleg még mindig élhetne. A rendőrség azt állítja, hogy átvizsgálták a járművet - számolt be a manna.ro című hírportál.