Elsőfokú ítélet várható a sorozatszínész ügyében
Damu Roland is Stohl Buci sorsára jut?
A nyilvánosság kizárásával tárgyalták az erőszakkal és személyi szabadság megsértésével vádolt ex-sorozatszínész ügyét, így még megtippelni sem nagyon lehet, felmentik-e vagy börtönbe küldik a hétfői ítéletben.
2011.09.12 08:29ma.huTöbb mint fél év után megszülethet az elsőfokú bírósági ítélet az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt Damu Roland ügyében, ám mivel a tárgyalássorozatot a személyiségi és erkölcsi jogokra hivatkozva mindeddig zárt ajtók mögött folytatták, legfeljebb találgatni lehet az ügy kimeneteléről. Néhány szakértő szerint a Jóban Rosszban című sorozat korábbi sztárjának börtönre kell készülnie, míg a védelem a színész felmentésére számít.
A 36 éves híresség ellen tavaly novemberben indított eljárást volt barátnője, P. Tímea. Vallomásában elmondta: ő maga ment a színész lakására, mert úgy tűnt, kapcsolatukat helyre lehet hozni, ám a beszélgetés végül erőszakba fordult, a színész bántalmazta és megerőszakolta. Amikor sikerült kiszabadulnia a lakásból, egy barátnőjénél keresett menedéket, onnan ment a kórházba látleletet vetetni, és ekkor értesítette a rendőrséget is.
Fotó: RTL Klub / Fókusz
Damu az első pillanattól kezdve tagadta a vádakat, ám november 18-án őrizetbe, két nappal később pedig előzetes letartóztatásba helyezték. A színész a tíz napos elzárás során jelezte, hogy poligráfos vizsgálatot kér, amitől azt remélte, igazát be tudja bizonyítani.
Bár a hazugságvizsgálat eredménye szerint a sztár igazat mondott és valóban nem történt erőszak, a nyomozók végül mégis vádemelési javaslattal adták tovább az ügyet a bíróságnak. A bizonyítási eljárás során a nyilvánosságot kizárták, a színész és ügyvédje pedig időközben P. Tímea ellen kért poligráfos vizsgálatot, arra hivatkozva, hogy a nőnek már korábban is volt rendőrségi ügye, ezúttal is megkérdőjelezhető az őszintesége.
Ez végül nem zajlott le, a per során viszont mindenkit maximális titoktartásra kötelezett a bíróság, így egyik érintett vagy tanú sem árulhatott el olyan érdemi részletet, amelyből következtetni lehetne a hétfőn várható elsőfokú ítéletre. Az viszont mindenképp súlyosbító körülményként szerepelhet a történetben, hogy a vádlott és 28 éves barátnője között korábban is felmerült az agresszívvá váló szóváltás: 2009-ben egy nyaraláson a nő olyan ökölcsapást kapott, hogy bal szeme bevérzett.
A mostani eset után az orvosi iratok számos zúzódásos és bevérzéses sérülést említenek, ugyanakkor Damu védője szerint a nőgyógyász szakvéleményéből egyértelműen kitűnik, hogy nemi erőszakra utaló nyomokat nem talált.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az illetékes Pesti Központi Kerületi Bíróságtól.
Még több hír Damu Rolandról
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


