Illegális lakásfoglalók dúlták fel az otthonát
Míg odavolt vidéken, beköltöztek a házába
Nagy meglepetés várta a mindössze egy napos útjáról hazatérő asszonyt, de nem barátai szerveztek neki titkos bulit: egy nyolctagú család éldegélt vidáman az ő házában.
2011.08.18 17:29ma.huKihasználják a felületes szabályozást az angliában élő hajléktalanok, mivel jelenleg semmi hatékony eszközzel nem lehet ellenük fellépni abban az esetben, ha illegálisan elfoglalják valakinek a lakását. Egy mostanában történt eset újra ráirányította a figyelmet a probléma súlyosságára.
Julia High 30 éve ugyanabban a londoni lakásban él, de nemrég egyetlen éjszakára el kellett utaznia vidékre. Amikor másnap hazaért, döbbenten látta, hogy otthonának étkezőjében egy nyolctagú család falatozik vidáman az asztala mellett, a vacsorát az ő hűtőjéből dobták össze.
Amikor kérdőre vonta a betolakodókat - akikről utóbb kiderült, Romániából érkezett romák voltak -, ők azt állították, minden joguk megvan ott tartózkodni, mivel bérleti szerződést kötöttek a nő fiával, aki azt mondta, Julia meghalt. Ruháinak egy részét szemeteszsákba gyűjtötték és kirakták a hátsó udvarra, a többiben viszont a család női tagjai parádéztak, miközben udvariasan megkínálták a saját borával.
Julia High a romok közepén (Fotó: Telegraph)
"A nő, aki ajtót nyitott, az én ruháimat viselte, az én asztalomnál ültek és az én boromat itták az én poharaimból... Azt mondták, Romániából jöttek, úgy tudták, meghaltam, és a fiamtól bérelték ki a lakást. Pedig én nagyon is élek, egyedülálló vagyok és nincs fiam" - méltatlankodott az 55 éves tulajdonos.
A lakásfoglalók pechére Julia épp a helyi bevándorlási hivatal egyik tisztje, így villámgyorsan sikerült kilakoltatási végzést szereznie, ám ezen a beköltözők annyira felbőszültek, hogy teljesen feldúlták és szó szerint lakhatatlanná tették a lakás több helyiségét is. Némely hírforrás arról számol be, hogy megrongálták a ház tetejét, az esővíz befolyt a konyhába és a fürdőszobába, valamint ellopták a tulajdonos laptopját, digitális fényképezőgépét és a hűtőszekrényében lévő összes ételt.
Az elmúlt néhány hétben legalább két hasonló eset történt, ám mint kiderült, a rendőrség sem tehet semmit ellene. A törvény ugyanis jelenleg egy, az internetről könnyedén letölthető bérleti szerződés birtokában a beköltözők jogait védi, és amíg a tulajdonos megpróbálja bebizonyítani, hogy a szerződés nem valódi, addig bármi megtörténhet.
High kisasszonynak még a rongálással együtt is nagy szerencséje volt: a másik két károsult ügye jelenleg is folyamatban van, a tulajdonosok külföldre utaztak, így csak akkor lehet a jogi eljárást elindítani, ha hazaérnek.
Számos esetben előfordul az is, hogy a csalók valahogyan megszerzik a pillanatnyilag üresen álló lakás kulcsait, majd tulajdonosként feltüntetve magukat eladják a házat. Egy 35 éves, négy gyermekes anya egy ilyen gátlástalan csaló áldozatává vált. "1300 fontot fizettem neki, ő pedig ideadta a kulcsot. Most mihez kezdjek a gyerekeimmel együtt?!" - panaszolta Carmen Dragoi.
A brit hatóságok a jelenség kapcsán elkezdték kidolgozni az új szabályozást, amelynek köszönhetően rövidesen már nem kell a lakások jogos tulajdonosainak heteken keresztül bizonygatniuk, hogy kit illet meg a lakáshasználat joga, az illegális beköltözőkre pedig jövő tavasztól akár börtön is várhat.
Kapcsolódó írások:
- Kétezer illegális bevándorló ért partot Lampedusán a hét végén, 67 Krétán
- Önkormányzati intézményben helyezik el a leégett debreceni illegális idősotthon lakóit
- A múlt héten 147 illegális bevándorlót fogtak
- Líbia: az illegálisan beutazó újságírókat törvényen kívülinek nyilvánították
- Francia belügyminiszter: az illegális cigánytelepek 70 százalékát felszámoltuk
- Vonaton szöknek Bécsbe az illegális bevándorlók
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


