Magasak az olajárak
Nyugat-Európa eséssel nyithat
Csökkenéssel nyithatnak hétfőn a vezető nyugat-európai értéktőzsdék miután a befektetők a magas olajárak miatt inkább a nagyobb biztonságot jelentő állampapírpiacra viszik pénzüket - vélik elemzők.
2011.02.28 08:22MTIAz IG Markets elemzőintézet szerint a londoni FTSE-100 3 pontos, 0,05 százalékos, a frankfurti DAX-30 17 pontos, azaz 0,23 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 4 pontos, 0,1 százalékos eséssel nyithat hétfőn.
"Kevés jel mutatkozik arra, hogy a befektetők rövid távon figyelmüket ne az olaj árának mozgására, valamint az észak-afrikai és közel-keleti politikai helyzetre fordítsák" - írta az intézet hétfő reggeli elemzésében.
Jonathan Jackson, a Killik & Co. részvénypiaci igazgatója szerint megnyugtató a piac számára Szaúd-Arábia nyilatkozata, amely szerint szükség esetén növelheti olaj kitermelését. "Még mindig van étvágy az értékpapírokra, ezért bármilyen árfolyamesés egyeseknek vételi lehetőséget jelent" - tette hozzá.
Pénteken a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,17 százalékos napi többlettel 1.159,05 ponton zárt, 2,36 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 81,22 pontos, 1,37 százalékos javulással 6.001,20 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 54,67 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel 7.185,17 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 60,74 ponttal, 1,51 százalékkal 4.070,38 pontra nőtt.