A kormány befagyasztja a tartalékokat

Oszkó: 0,2 százalékkal csökken a GDP, tartható a hiánycél

Javított a kormány az idei GDP prognózison, a korábbi 0,3 százalékos visszaesés helyett 0,2 százalékot várnak - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn az IMF delegációjával tartott közös sajtótájékoztatón.

2010.02.15 11:45MTI

A korábbinál kisebb visszaesés nem a belső fogyasztás, hanem az export vártnál nagyobb élénkülésének köszönhető - mondta. Hozzátette: a hiánycél teljesítéséhez továbbra is szigorú fiskális politikára és a tartalékok minél teljesebb megtartására van szükség.

A pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy további részletet az IMF és az EB által 2008 októberében nyújtott 20 milliárd eurós hitelkeretből nem hív le a kormány, mivel az ország piaci finanszírozása megoldott. A szakmai együttműködésre azonban véleménye szerint továbbra is szükség van a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, így ennek fenntartását a következő kormánynak is javasolja.

Oszkó: a kormány befagyasztja a tartalékokat

Oszkó Péter szerint annak ellenére teljesíthető az idei hiánycél, hogy a deficit több mint 75 százaléka már az első negyedévben megvalósul az idén. A kockázatok miatt a kormány a teljes stabilitási tartalékot befagyasztja. A pénzügyminiszter az IMF és az EB delegációjával közösen tartott sajtótájékoztatón a deficitet firtató kérdésre azt mondta: az idei mintegy 170 milliárd forintra tehető kockázatokat - az 50 milliárdos vagyonadó kieséssel együtt - kedvező változások csökkentik: például a magánnyugdíjpénztári visszalépések 60 milliárddal, illetve a kamatpályából is adódik mintegy 50 milliárdos megtakarítás. Lényegében a vagyonadókiesés miatti 50 milliárdos tétel sorsa kétséges, ezért befagyasztják a teljes stabilitási tartalékot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.