KSH
Újabb tizedszázalékokkal közelebb a deflációhoz
Legutóbb 1968-ban mért 0,3 százalékos fogyasztói árcsökkenést a KSH.
2014.07.11 09:17MTI
Az idén júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Ezzel sorozatban már a harmadik hónapban csökkentek az árak éves összevetésben, miután májusban és áprilisban is egyaránt 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak.
Legutóbb 1968-ban mért 0,3 százalékos fogyasztói árcsökkenést a KSH.
Az elemzői várakozások szintén csökkenő fogyasztói árakat jeleztek előre júniusra, és az árcsökkenés ütemének gyorsulását valószínűsítették.
Az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője kiemelte, hogy elsősorban az élelmiszerek árának éves csökkenése befolyásolta a júniusi adatot. Hozzátette, hogy a tej, tejtermék, valamint a húsáruk kivételével szinte valamennyi termékcsoportban csökkentek vagy stagnáltak a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest.