Többségi szavazással
Elfogadták Gödöllő több mint hétmilliárdos költségvetését
A gödöllői képviselő-testület többségi szavazással elfogadta a város 7,4 milliárd forint főösszegű költségvetését, amely kiegyensúlyozott gazdálkodást biztosít ez évre.
2013.02.14 16:35MTITóth Tibor (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), a település alpolgármestere előrebocsátotta, hogy a települési önkormányzatokra jellemző nehézségek ellenére a bevételeket és a kiadásokat sikerült egyensúlyban tartani.
A város kasszájába az idén bő egymilliárd forintnyi normatív támogatás folyik be, a tervek szerint ennél lényegesen több, összesen körülbelül 2 milliárd 250 millió forintnyi iparűzésiadó-bevételt könyvelhetnek el. A különféle pályázatokon elnyert támogatási bevételek közül a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére fordítandó egymilliárd forint a legjelentősebb tétel - mondta az alpolgármester.
A kiadási oldalt áttekintve Tóth Tibor úgy fogalmazott: most is településüzemeltetésre költenek majd a legtöbbet, beleértve a köznevelési intézmények működtetésére, az óvodafenntartásra, illetve a sport- és kulturális célokra betervezett forintokat is. Megjegyezte: a város sport- és kulturális életének felpezsdítését célzó összeget a csütörtöki döntés szerint a múlt évihez képest sikerült egy kicsivel megfejelni.
Az önként vállalt feladatok közül iskolabővítésre 64 millió, műfüves sportpálya építésére 39 millió, a térfelügyeleti rendszer bővítésére 20 millió, a kerékpárosbarát program folytatására a múlt évi maradvánnyal együtt több mint 30 millió forintot áll majd rendelkezésre, de jut némi forrás az Alsó-park szépítésének befejezésére is - mondta az alpolgármester.