Emelkedtek a fogyasztói árak
Oroszországban magasabb lesz az infláció a vártnál
Az orosz központi bank 5-6 százalékról 6,3 százalékra módosította az idei inflációra vonatkozó előrejelzését.
2012.09.27 10:19MTISzakértők már előzőleg is úgy vélték, hogy nem tartható a bank 6 százalék alatti inflációs várakozása. A fogyasztói árak szeptember első két hetében 6,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet elsősorban az élelmiszerárak globális növekedése és a gyenge hazai gabonatermés miatt. Alekszej Uljukajev, a jegybank első alelnöke elmondta azt is, hogy a következő három évben éves szinten 4-5 százalék lesz az infláció.