Szakszervezetekkel egyeztettek
A Tesco 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak
A Tesco átlagosan 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak 2012-ben - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.
2012.06.29 17:31MTIA közlemény szerint a januári, 11,8 százalékos minimálbéremelést követően a Tesco újabb, átlagosan 4 százalékos béremelésben részesíti áruházi dolgozóit, elsősorban azokat a munkavállalókat, akiknek a bérét negatívan érintették az adóváltozások. Ez a két béremelés együttesen átlagosan 9,33 százalék bérnövekedést jelent az áruházi dolgozók esetében - hangsúlyozza a társaság. Az áruházlánc közölte azt is, hogy az októberben esedékes bérfejlesztést előrehozza júliusra, így az érintettek három hónappal korábban jutnak a megemelt bérükhöz.
A vállalat hangsúlyozza: a szakszervezetekkel egyeztetve alakította ki a béremelés struktúráját, és a legfontosabb szempont az volt, hogy mind a 22 ezer munkavállaló munkahelyét megtartsák, és a béren kívüli juttatások körét se szűkítsék. A vállalat az idén közel 200 millió forintot fordít munkaruhára, és további 160 millió forintért felújítja a dolgozói területeket áruházaiban, a munkavállalók visszajelzései alapján - tette hozzá közleményében a cég.