Vendégmunkásokat hívtak, ám emberek érkeztek
Törökök Németországban: 50 év dolgos év idegen földön
Ötven évvel ezelőtt érkeztek az első török vendégmunkások az akkori NSZK-ba, miután a két állam egyezményt írt alá török munkaerő nyugat-németországi toborzásának és foglalkoztatásának feltételeiről.
2011.11.02 17:14MTIA kerek évforduló alkalmából német politikusok nem győzték dicsérni a fél évszázados "török jelenlét" pozitív hozamát, Isztambulból különvonat vitte Münchenbe az első vendégmunkás-nemzedék még élő tagjait, német tv-adók pedig érdekes riportokban világították meg a "Gastarbeiterek" sorsának alakulását.
A legtanulságosabb megállapítást az 50 éves jubileum alkalmából alighanem a német szövetségi elnök tette. Christian Wulff szerint az akkori bonni kormány "vendégmunkásokat hívott, ám emberek érkeztek" Törökországból. Emberek egy másik országból, eltérő kulturális, történelmi, neveltetési háttérrel. 1961 és 1973, az egyezmény hatályon kívül helyezésének éve között 710 ezer török vállalt hivatalosan munkát nyugatnémet cégeknél, elsősorban a bányászatban, kohászatban, fémfeldolgozó iparban. Azokban az ágazatokban, amelyekben a dinamikusan bővülő termelés akut munkaerőhiányt okozott. 1972-ben például a kölni Ford művekben nem kevesebb, mint 12 ezer török munkás dolgozott!
Az eredetileg tervezett 2-3 évi munkaviszony helyett a vendégmunkások többsége végleg német földön maradt - idővel pedig a családjuk is követte őket. A tv-adók (ARD, ZDF, Phoenix) riportfilmjeiben megszólaló első és második generációs török bevándorlók érdekes eltéréseket mutattak. Az idősek (zömmel 70 év körüli férfiak és nők) alig vagy egyáltalán nem képesek németül nyilatkozni, noha ma is Kölnben, Duisburgban, Berlinben vagy Essenben élnek. Többségük hibának tartja, hogy annak idején nem fordított nagyobb gondot a nyelvtanulásra - de hát a két- vagy háromműszakos munka mellett erre nemigen nyílt lehetőségük. Az idővel utánuk költözött gyerekeik viszont német iskolába jártak, rövid időn belül elsajátították a fogadó ország nyelvét - és hivatalokban, orvosi rendelőben, ügyvédi irodában ők tolmácsoltak a szüleiknek.
A gyatra német nyelvtudásban a fogadó cégek sem vétlenek. Török munkásaikat kisebb "lakótelepeken" szállásolták el (például Köln-Chorweilerben), a háromemeletes házakban csak vendégmunkások laktak: négyen-hatan egy-egy szobában. Reggelente, illetve műszakváltáskor különbusz vitte őket a gyárakba, ahol szintén maguk között voltak: egy-egy brigád csupa törökből állt, csak a művezető volt német. Vele pedig tolmács útján tudtak érintkezni, ha szükség volt rá.
A nyilatkozó idős törökök többsége jól érzi magát Németországban - itt kapnak tisztességes nyugdíjat a német vállalatnál ledolgozott évtizedek után. A német bürokráciát idegesítőnek, ám hatékonynak tartják. Mint Filiz Taskin nyilatkozta: Berlinben egyetlen napon három hivatalos ügyet is el tud intézni - Isztambulban legföljebb csak egyet. "Errefelé kaotikusabb az élet, de én ezzel is elboldogulok" - mondta a német hírügynökség tudósítójának a különvonat isztambuli indulása előtt.
Az anatóliai káosznál jobban bántja a Németországba szakadt törököket, hogy az óhazában többnyire csak "Deutschländernek" hívják őket. (A kifejezés a német deutsch és Ausländer - külföldi - szavak kombinációja.) Hazalátogatva az otthon maradottaktól egy-egy vita során mindig azt a "végső érvet" kapják: te könnyen beszélsz, te milliomos vagy! A jobb anyagi körülmények árát, az éveken át tartó egyedüllétet egy távoli, idegen országban viszont senki nem emlegeti.
A németországi törökök második, harmadik nemzedéke már jól beszél németül - többségüknek a török nyelv esik nehezére. Az "óhaza" a legtöbbjük számára már csak egzotikus külföld, ahová legföljebb nyaralni járnak két-három évente. Főleg a lányok fejében okozott konfliktust a német és a török szokásjog közötti szakadék. Fatime Dogan-Mayer a Phoenix televízió riportjában elmesélte, mennyire megdöbbent, amikor 15 évesen egy anatóliai nyaralás során bemutatták egy unokafivérének. A fiatalember egyre gyakrabban kereste föl Fatime családját, majd elutazás előtt a mama közölte a lányával: ő lesz a te férjed. Fatimének minden elszántságára és erejére szüksége volt, hogy megtorpedózza a tervet. Később német férfihoz ment feleségül, de szülei csak az első unoka megszületése után törődtek bele abba, hogy a lányuk a szívére hallgatott.
Törökországban - miként a Közel-Keleten - ma is bevett szokás a lányok 13-15 éves korban történő férjhez adása; arrafelé egy 20 éves menyasszony már öregnek számít! A török családok nagy részében ma is konfliktus forrása, hogy német iskolába járó lányaik - német kortársaikhoz hasonlóan - részt akarnak venni testnevelési órákon, úszásoktatásban, iskolai kiránduláson. A szülők egy része ebben erkölcsi veszélyforrást lát, azt pedig foggal-körömmel ellenzik, hogy lányaik diákszerelem keretében együtt járjanak fiúkkal. Az integráció terén ma is akadnak tennivalók.
Tennivaló a másik "térfélen" is akad. Faruk Celik 32 éves vállalkozó, a berlini El-Fi élelmiszer-nagykereskedés tulajdonosa a ZDF televízióban mosolyogva idézte fel, hogy annak idején német tanárai sokszor tettek keresztbe neki, a "feketehajúnak". Ő ezzel együtt sikerrel érettségizett, ám számos barátja van, akik jó iskolai végzettségük, sőt diplomájuk dacára képtelenek megfelelő álláshoz jutni. Ezért többnyire taxisofőrként keresik a kenyerüket.
Az 50. évforduló alkalmából a Bildnek adott interjúban a török kormányfő kettős állampolgárságot követelt német földön élő honfitársai számára. Egyúttal bírálta, hogy családegyesítés esetén Berlin feltételül szabta a házastárs után költöző fél alapos német nyelvtudását; Recep Tayyip Erdogan szerint ez egyenlő az emberi jogok megsértésével. Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter nyomban elutasította a török igényeket. Integráció terén további német-török huzavona várható.