Kapj el, ha tudsz!
Elcsíp-e a csimpi? A gorillabébi biztosan!
A gorillacsemeték, akárcsak az embergyerekek, szeretnek fogócskázni - derítették ki brit kutatók, akik a Biology Letters című folyóirat legfrissebb számában publikálták eredményeiket.
2010.07.14 14:33MTIA tudósok, akik a gorillák közötti játékos birkózás szokását kívánták tanulmányozni, öt európai állatkertben élő hat kolónia 21 egyedéről három év leforgása alatt készített videofelvételeket elemezték - olvasható a LiveScience (http://www.livescience.com) című tudományos hírportálon.
"A kis gorillák ráütöttek valamelyik játszótársukra, majd futásnak eredtek, hogy pajtásuk utol ne érje őket, majd a szerepek felcserélődtek, az üldözőből üldözött lett. Mindez igen hasonlított a gyerekek fogócskázására" - magyarázta Marina Davila Ross, az angliai Portsmouth-i Egyetem etológusa.
A fogócskázás közben a gorillák mindvégig teli szájjal "röhögtek". A kutatók azt is elemezték, hogy az állatok milyen erővel ütik meg egymást játék közben. Kiderült, hogy a keményebb ütések sokkal gyakoribbak voltak, mint a finomabb érintések, az utóbbiakat a gorillák többnyire figyelemre sem méltatták. Ross úgy látta, hogy a játék viszonylag inkorrekt szabályok szerint zajlott, hiszen a kezdeményező, megütve társát, igyekezett eliszkolni a megtorlás elől. Az etológus szerint a gorillák - ahogy a gyerekek is - az ilyen játékok során tanulják meg, hogy miként kezeljék a valóságos konfliktusokat, hiszen az egyívásúak biztonságos társaságában, de akár a szülők figyelő szemei előtt próbálhatják ki, hogy mi számít elfogadhatónak. A fogócskázás a kutatók meggyőződése szerint javítja a gorillák kommunikációs képességeit is.
Mint rámutatnak, ez volt az első olyan kutatás, ahol majdnem természetes körülmények között elemezték, hogy miként reagálnak a majmok egyenlőtlen helyzetekre.
Korábban hasonló vizsgálatokat csupán laboratóriumi körülmények között folytattak. Ross szerint nem valószínű, hogy csupán a gorillák szeretnek fogócskázni.
"Nem kizárt, hogy a csimpánzok vagy a gibbonok is ugyanígy játszanak" - vélekedett az etológus.