Meteor robbant Somogy megye fölött
Tűzgömb hasította ketté a dunántúli égboltot
Péntek este fényes tűzgömb jelent meg az égen, majd robbanást lehetett hallani a Dunántúlon.
2011.08.06 08:03idokep.huPénteken este 9 óra 46 perckor meteort észlelt több száz időkép.hu olvasó a Dunántúlon. A 3-4 másodpercig tartó fényjelenséget a Balaton közelében pár perccel később hangrobaj is követte, de a fénye Zalaegerszegtől Miskolcig látható volt. Nem kizárt, hogy a meteor egyes darabjai a földfelszínt is elérhették, erre utal több olvasói beszámoló is.
Az eseményről Ladányi Tamás csillagász nyilatkozott. A csillagász, aki éppen Dégen, a Park tónál volt, elmondta, hogy a kőzet még a levegőben több darabra hullott, majd felrobbant, melyet több webkamera is rögzített. Közölte, hogy a jövő héten lesz a maximuma a Perseidák augusztusi megjelenésének, de véleménye szerint ez a jelenség nem ehhez a meteorrajhoz tartozhatott.

A tűzgömb - ha az volt - tulajdonképpen a meteorok egy nagyon fényes fajtája, a mínusz 6 magnitudónál fényesebb hullócsillagokat hívják így. Nem kizárt, hogy a darabjai Magyarországon csapódtak be valahol - tette hozzá a Ladányi Tamás.
A videometeor.hu oldalon a Becsehelyi Csillagvizsgáló képeit lehet látni, a kamera rögzítette a tűzgömböt, amely annyira fényes volt, hogy a következő felvétel teljesen "beégett".
A Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület honlapjára (www.nae.hu) felkerült beszámolóban az egyik észlelő azt írja: "ma este éppen a Becsehelyi Csillagvizsgálótól tartottunk hazafelé és csak az autóból láttuk a hatalmas fényű meteort, 21:45-öt mutatott az autó órája. Arra lettünk figyelmesek, hogy a tőlünk bal kézre eső szántóföld felől valami bevilágítja az autónk belsejét.
Hirtelen nem is értettem (én vezettem), hogy onnan hogyan jöhet egy autó. Kinéztem balra és szinte az autóval párhuzamosan, a horizonthoz képest lapos szögben haladt a tűzgömb, szinte előzésbe kezdett. (...) A kihunyást mi szinte a közeli szántóföld fölött láttuk kb. 20 fok magasan ÉK-i irányban. Kb. 3-4 másodpercre saccoltuk az időt amíg látni lehetett. Annyira közelinek tűnt, hogy majdnem elindultunk keresni a maradékát."
Az Időkép.hu-n több hozzászóló is beszámol a történtekről. Az egyik kommentelő azt írta: "hazafelé sétáltam, mikor egyszer csak zöldbe borult a táj, felnéztem, és akkor láttam a Göncölszekértől a Holdig húzódó színes fénycsóvát, a végén pedig szikrázott és eltűnt."
Egy másik beszámoló szerint Budapestről is látni lehetett a meteort: "mi Budapestről láttuk. A teljes útját végig tudtuk követni, becslésünk szerint kb. 7-8 km-es magasságban felrobbant, két nagyobb darabra, majd nem izzott tovább. A látottakból úgy tűnt, nem ért földet."

Egy lengyeltóti hozzászóló azt írta:"Ma (tegnap) 21:45 és 22:00 között, valószínűleg meteor csapódott a földbe valahol somogy-megyében! Kint dohányoztam a teraszon, és egy meteor tűnt fel az égen, erős fénye volt, ezután úgy másfél-két perc múlva hatalmas robbanás rázta meg a környéket, az ablakok is beleremegtek, lökéshullámot nem éreztem, tehát elég messze csapódhatott be! Én Lengyeltótiban lakom, Északról tartott Délre a meteor! Egy ismerősöm Balatonbogláron lakik és ő is látta, továbbá egy Látrányi ismerősöm is érzékelte a robbanást."
Egy másik megfigyelő járművéből látta a rendkívüli eseményt: "Hihetetlen... Nagykanizsán autózva figyeltünk fel a jelenségre, először azt hittük hogy rosszul sikerült tűzijáték. Ezek szerint nem csak mi láttuk és nem csak itt. Északnyugati irányból tartott délkeleti irányba és pár perccel később volt a hang ami hasonlított egy dörgéshez de hasonlót még nem hallottam."