Lesz címvédés?

Már elődöntőben van a címvédő női válogatott az Asztalitenisz Eb-n

A címvédő magyar női asztalitenisz-válogatott bejutott az elődöntőbe a szentpétervári Európa-bajnokságon, miután 3-0-ra legyőzte az osztrák csapatot.

2008.10.06 11:52MTI/Dechert Áron, ma.hu

Bár címvédőként érkezett a Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra összetételű magyar válogatott Szentpétervárra, mindenki tisztában volt azzal, hogy óriási fegyvertény volna a címvédés, hiszen rohamosan fejlődik az európai asztalitenisz is, és nagyon sok ország Ázsiából való honosítással erősíti meg csapatát.

Eleddig ez úgy tűnik nem nagyon foglalkoztatta lányainkat, hiszen nagyon magabiztosan jutottak el a legjobb négy közé. A negyeddöntőben azzal az osztrák csapattal találkoztak ahol egyébiránt két válogatott játékos is honosított, mily meglepő: mindkettő Kínából…

Tóth Krisztina az első találkozón 0-2-ről és meccslabdáról fordított, majd Póta Georgina is hátrányból diadalmaskodott a szintén honosított kínai rivális ellen. Lovas Petra az "echte" osztrák Veronika Heinét intézte el.

A magyarok a fináléba kerülésért a horvátokkal mérkőznek 14 órakor. A másik ágon román-holland összecsapás lesz.

Női csapat, negyeddöntő: Magyarország - Ausztria 3:0

Tóth Krisztina - Liu Jia 3:2 (-8, -7, 10, 10, 6)
Póta Georgina - Li Qiangbing 3:1 (-9, 10, 9, 1)
Lovas Petra - Veronika Heine 3:1 (9, 7, -5, 9)

A többi negyeddöntőben:

Horvátország-Csehország 3-0
Románia-Olaszország 3-2
Hollandia-Spanyolország 3-0

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.