Sport mindenek felett
Streetball 22-edszer, Kosárlabdázás Napja a Városligetben
Harmadszor rendezik meg szeptember 27-én a Kosárlabdázás napját a városligeti Műjégpályán; a program keretében kerül sor a 22. streetball-gálára és az MKOSZ 3x3 Kupára is.
2014.09.08 14:08MTI
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a szövetség elnöke a streetball kapcsán kiemelte, hogy ennyi gyermeket más sportrendezvény nem tud megmozgatni idehaza.
"Jelenleg 40 ezer igazolt kosárlabdázó van Magyarországon, a B33 szakágban pedig 400 iskolai csapat verseng. Alapvető, hogy a társaságiadó-kedvezménynek (TAO) köszönhető hétmilliárd forintból jusson a gyerekekre, az edzőkre és a létesítményekre is" - jelentette ki az MKOSZ vezetője.
Bodnár Péter, a szövetség főtitkára közölte, az MKOSZ évi 50 millió forintot költ a B33 szakág - háromfős csapatok egymás ellen - működtetésére, amely a nemzetközi szövetség tervei szerint felkerülhet a 2020-as tokiói olimpia műsorára.
"Az egypalánkos B33 olyan országoknak is lehetőséget ad, amelyeknek a hagyományos kosárlabdában nem lenne esélyük. Ezt jelzi, hogy jelenleg Katar a B33-as világbajnok" - mondta Bodnár Péter, hozzátéve: az NB I-es játékosokat is felvonultató MKOSZ 3x3 Kupa győztese 250 ezer forintos jutalomban részesül.
A B33 egy pénzdíjas streetball-versenyrendszer, amelyet az "össznépi változattól" eltérően hivatalos borításon vívnak, játékvezetővel és jegyzőkönyvvel. Kucsera József főszervező a streetball-szezonról szólva kiemelte: idén 800 csapat indult, és a tíz helyszínre mintegy 30 ezren látogattak ki.
A sorozatot lezáró fesztivál alkalmával 30 pályán zajlik majd a játék a Műjégpályán. A városligeti gálán a hagyományoknak megfelelően bemutatót tartanak a kerekesszékes kosarasok és a speciális olimpikonok, lesz VIP-mérkőzés és zsákolóverseny is.