Szoszlan Tyigijev doppingügye
London 2012 - Hatos decemberben bronzérmes lehet
A december 4-i végrehajtó bizottsági ülésén foglalkozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Szoszlan Tyigijev doppingügyével, így akkor válhat véglegessé, hogy Hatos Gábor - akit az üzbég birkózó legyőzött a londoni olimpián a szabadfogásúak 74 kilós kategóriájának harmadik helyért rendezett mérkőzésén - megkapja majd a bronzérmet.
2012.11.07 14:47MTIA francia hírügynökség a nemzetközi sportági szövetségre (FILA) hivatkozva közölte a dátumot, hozzátéve: azért húzódik az ügy, mert csak a játékok után vált ismertté, hogy Tyigijev mintájának elemzése pozitív eredménnyel zárult.
Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését.
Hatos Gábor eredetileg ötödikként zárt az olimpián, de kedvező ítélettel bronzérmessé léphet elő.
A 28 éves sportoló a magyar olimpiai csapat 18. érmét szerezheti, s egyben a harmadik birkózó lehet, aki dobogós helyen zárja a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, míg Módos Péter (55 kg) harmadik lett.
A brit fővárosban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé lehet tehát a hatodik bronz.
Az amerikai hírügynökség kedden azt írta a NOB-nak az ügyet közelről ismerő két tisztségviselőjére hivatkozva, hogy már meg is fosztották bronzérmétől Tyigijevet. A nyilatkozók ugyanakkor nevük elhallgatását kérték, mert - amint azt közölték - az ítélet még nem nyilvános.