Már Brad Pitt is Magyarországon!
Képek: Rejtegetik a gyerekeket Angelináék
Apjuk érkezését várták, ezért nem mentek szerdán iskolába Angelina Jolie gyermekei. Pedig a sajtó munkatársai nagyon várták őket.
Csupa mosoly: Angelina Jolie Brad Pitt-el új filmje, a Salt premierjén 
Nem szeretne megkülönböztetett bánásmódot gyermekeinek Angelina Jolie, erre állítólag fel is hívta annak a Máriaremete utcai iskola dolgozóinak figyelmét, ahova a gyerekek magyarországi tartózkodásuk idején járni fognak. Ennek ellenére mindjárt az első tanítási héten kihagytak egy napot, mert szerdára várták apjuk, Brad Pitt és a két iker, Knox és Vivien érkezését.
Végül a sármos színész csütörtökön szállt le a repülőről, de Angelina addigra úgy döntött, egy nap hiányzás is épp elég, így csütörtök reggel testőrökkel, lesötétített üvegű autóval érkeztek a srácok a suliba.
A házaspár két lányukkal- ez még nem Magyarország!
Bár az azonos bánásmódhoz cseppet sem tartozik hozzá, hogy a "Brangelina-gyerekek" testőrökkel, sötét üvegű kocsival érkezzenek és a hátsó bejáraton kelljen nekik besurranniuk az épületbe, egyelőre egyéb extra igény vagy szokás nem derült ki a négy hírességről.
Azt viszont tudni lehet, hogy Angelina minden figyelmét a forgatásokra szenteli, így aki arra számít, hogy tanítás előtt vagy után megláthatja a híres színésznőt, az téved: a gyerekeket a testőrök fogják továbbra is szállítani.
Brad Pitt meztelenül
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


