A sztár papája pénzt akar lányából kiszedni!
Döbbenet! Lindsay Lohant csúnyán kihasználják! Méghozzá az apja!
Lindsay Lohan szenzációhajhász apukája végre beleegyezett, hogy lánya és annak volt barátnője, Samantha Ronson abbahagyhassa a marakodást. A papa még viszálykodásba is hajtotta Lindsay-t az apja, csak, hogy több pénzhez jusson.
Lindsay Lohan egy szexis fotósorozat képein!
Ugyanis mint kiderült, Lindsay apja bátorította lányát, hogy kezdjen veszekedni, mert akkor cikkezni fognak róla a lapok. Sőt, a rajongókat arra kérte, hogy a blogon avatkozzanak be a vitába, és mentsék meg az ő kislánya becsületét.
Persze azt tudni kell, hogy minél többen kattintanak arra a blogra, annál több pénz folyik apukának… Most viszont arra kéri gyerekét, hogy hagyja abba a viszálykodást. Az apuka elmondása szerint soha nem állt szándékába nyerészkedni Lindsay-n.
Michael Lohan blogjában elárulta, hogy a viszálykeltéshez lehet, hogy köze volt, de ebből neki egy penny nyeresége sem származott.
- " Csupán védtem a lányomat. A rajongók segítségét azért kértem, mert már nagyon aggódtam az én kicsimért. Természetes, hogy egy édesapa egyengeti a lánya karrierét, én csak jót akartam neki." – állítja Lindsay apja.

Michael azonban Samanthától nem kért bocsánatot, sőt, még egy utolsót beszólt neki.
Azt írta, mielőtt végleg abbahagyja a blogozást a lányának el fogja mondani, kiben bízhat és ki az, aki a szemébe mosolyog, de közben a hátába állítaná a kést.
Kapcsolódó írások:
- Lindsay Lohan tényleg Dubaiba költözik?
- Lindsay Lohan: Vad vagyok, mint a harisnyáim!
- Szexi fotók: Lindsay Lohan apró topban lóbálja méretes kebleit!
- Képek: Ajjaj - Mi ez száj, Lindsay Lohan?
- Képek: Lindsay Lohan: Ó, csak megütöttem egy fotóst!
- Lindsay Lohan nemet mondott a Playboy-nak
- Képek: Hoppá! Lindsay Lohan megmutatja nagy pocakját
- Lindsay Lohan férfival akarja!
- Képek - Lindsay Lohan-t nem zavarja lógó melle!