Inkább, mint a gyógyszer?
Bizarr vágyakozás: Beleznay Endre élőben akar belet tisztítani
Beleznay Endre már sok furcsaságot kipróbált, ezúttal újabb elképesztő dologra szánta el magát. A színész úgy döntött, kipróbálja a béltisztítást, az úgynevezett colon-hidroterápiát.
Beleznay Endre sokat forgolódik doktorok közt mostanában
Beleznay Endre szinte minden újdonságot kipróbál, még akkor is, ha az első látásra vagy hallásra kissé bizarrnak tűnik. Ráadásul az is köztudott róla, hogy ellenzi a gyógyszerszedést, sokkal inkább a „vissza a természetbe” álláspontot képviseli.
S mivel a közelmúltban új show-jának, A doktornak a forgatásán megismerkedett a béltisztítással, úgy döntött, maga is belevág a dologba.
„Általában egyébként jól működnek a beleim, de szerintem egy belső nagymosás senkinek sem árt. Ráadásul külön vonzóvá teszi a dolgot, hogy a béltisztítás közben a rendelő ablakából épp azegyik stadionra látok, így miközben átmosnak, még meccset is nézhetek” –mondja a színész, aki azt tervezi, hogy bejelentkezik a béltisztításra.
Arról egyelőre még nem döntött, hogy szeretné-e az eljárás közben egy speciális szerkezeten keresztül végignézni, mi áramlik ki belőle, erre ugyanis szintén lehetősége lesz. Azon is gondolkodik, hogy bélátöblítését esetleg egyenesbe közvetíttesse, hogy valamelyik csatorna percről percre beszámolhasson megkönnyebbüléséről - viccelődött a műsorvezető.