Premier előtt a Látogató című film!
Jótékony célú árverés az Odeon-Lloyd moziban!
A hagyományos jótékonysági eseménysorozat következő állomásaként február 10.-én 20 órai kezdettel ismét filmvetítést szervezett a Corner Film az Odeon-Lloyd moziban.
2009.02.13 19:50ma.huA Corner, Odeon film közösen mutatta be Thomas McCarthy Oscar-díjra jelölt alkotását, A Látogató című filmet.
A premier előtti vetítés különlegessége, hogy a program a Pántlika Pincészet és Borház borkóstolójával és jótékony célú árveréssel egészült ki, mely teljessé tette az estet és ennek eredményeképpen rendkívül jó hangulattal zárult.
Az aukció során befolyt összeggel a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány munkájához kívánnak hozzájárulni. A tavalyi év során megrendezésre kerülő jótékonysági vetítéssorozat hatalmas sikernek örvendett.
Többek között megrendezésre került a Kés a vízben Roman Polanski rendezésében, továbbá a Párizs szeretlek! francia romantikus film, illetve a Fél Nelson filmdráma, mely után a Pántlika Borház és Pincészet, külön erre az alkalomra palackozott borait is árverésre bocsátották. A nagy sikerre és eredményességre való tekintettel idén még nagyobb hangsúlyt kap a jótékonyság.
Az előző vetítések forgatókönyvéhez hűen, a rendezvényt Béres Szilárd, a MediaGo Holding elnöke nyitotta meg. A rendszeres vetítéssorozat szervezésében az Odeon-Lloyd mozi és a Corner menedzsmentjét a MediaSales csapata segíti.