Jöjjön el a lagziba!
Matyó lakodalom a Sóstói Múzeumfaluban
A nyíregyháziak megszokhatták, hogy augusztus elején vőfélyektől hangos a Múzeumfalu: korábban a vőfélytalálkozók, majd a nyírségi lakodalmak résztvevői mutatták be, hogyan is zajlik egy hagyományos esküvő!
2008.07.29 18:46ma.hu - Fotó: folkinfo.huA nyíregyháziak megszokhatták, hogy augusztus elején vőfélyektől hangos a Múzeumfalu: korábban a vőfélytalálkozók, majd a nyírségi lakodalmak résztvevői mutatták be, hogyan is zajlik egy hagyományos esküvő feléjük: milyen ételeket szolgálnak fel és azokhoz milyen rigmusok dukálnak.
A közelmúltban kitágult a kör, hiszen a nyírségi mellett a szatmári lakodalom is felkerült a palettára, idén pedig igazi kuriózum kerül színpadra: a mezőkövesdi hagyományőrzők igazi matyó lakodalmat varázsolnak Sóstóra.
A menyasszony díszes pártáját, gyönyörű ruháját éppúgy megcsodálhatja a közönség, mint a vőlegény hímzett pánttal körbevett magas kalapját.
A bemutatót vőfélyek vezénylik le, s a közönség végigkóstolhatja a matyó lakodalmak menüsorát, amely fajtájában ugyan nem, de ízvilágában eltér az errefelé szokásostól.
Az augusztus 8-án (pénteken) sorra kerülő rendezvényen napközben a lakodalmi előkészületeket tekintheti meg a közönség, délután 16 órától pedig a matyó lakodalom menetét csodálhatja meg a múzeum faluközpontjában felállított színpadon.