A Láthatatlan Madárfotós
Máté Bence lett az Év természetfotósa
Máté Bence vehette át kedden a GDF Suez - az Év természetfotósa díjat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a legjobb munkákból kiállítás is nyílt.
2013.11.05 18:55MTI
Az összesített eredmény alapján Máté Bence kapta idén az Év természetfotósa kitüntetést, míg Tányérajkúak című képe az Év természetfotója címet nyerte el.
Az Év búvárfotósa díjat Tökölyi Csaba, míg a 18 év alattiak versenyében az Év ifjú természetfotósa díjat Balla Tihamér érdemelte ki - ismertette az eredményeket Radisics Milán, a pályázatot 21. alkalommal meghirdető naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.
A 2013-as kiírásra 307 pályázó összesen 3822 fotóval nevezett 14 kategóriában.
Az elismert szakemberekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Novák László és Vizúr János) a pályaműveket három lépésben bírálta el: ezek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt, végül pedig 123-ra szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét.
A pályázat díjazott felvételeiből rendezett kiállítás 2014. január 27-éig látogatható az MTTM kupolacsarnokában.
A tárlaton látható képek kerültek be az Alexandra kiadásában, a díjátadó és a kiállítás megnyitása alkalmából megjelent Az év természetfotói című kötetbe is. A 192 oldalas album a pályázat legjobb képeiből nyújt válogatást az olvasóknak.
A 123 fotó mellett az érdeklődők elolvashatják a képek keletkezésének történetét, és azt, hogy milyen eszközökkel születtek a fotográfiák.