Kilencedik alkalommal rendezik meg
Bioételek mellé kortyolhatjuk a bort Hajdúszoboszlón
Bioételekkel, bioborokkal, kulturális programokkal és a strand nyári, teljes üzemével várják a vendégeket Hajdúszoboszlón a hétvégén, ahol már kilencedik alkalommal rendezik meg a Bioétel és Borfesztivált.
2011.09.10 21:04ma.huBár a turisztikai főszezonnak már vége van, a hagyományosan szeptember közepére időzített biofesztivál évről évre növekvő számú érdeklődőt vonz, és igazi karneváli hangulatot teremt az utószezon kezdetén.
A strand előtti Szent István parkban péntektől vasárnapig bioalapnyagokból készült ételeket kínálnak a vendégeknek, amit a tradicionális hazai borvidékek legjobb nedűivel öblíthetnek le. A környék egyébként a biogasztronómia fellegvára: Hortobágyon működik az ország legnagyobb biogazdasága, ahonnan a racka juh, a mangalica malac, a magyar szürke marha mellett biohalakat is szállítottak a szoboszlói fesztiválra.
Az étel persze akkor igazán bio, ha valamennyi felhasznált alapanyaga az; Hajdúszoboszlón ez sem jelenthetett gondot, ugyanis néhány kilométerre a fürdővárostól Balmazújvárosban van az ország legnagyobb biozöldség-gazdasága.
Annak titkát, hogy mitől bio a bio, szombaton pódiumbeszélgetés keretében ismerhették meg a fesztivál látogatói, de nagy érdeklődés kísérte az étel és a bor kapcsolatát, a borkóstolás és a borélvezet alapjairól szóló fejtegetéseket csakúgy, mint az "intim együttlét egy pohár borral" címmel tartott eszmefuttatást, majd borkóstolót.
Czeglédi Gyula, a Hungarospa Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója - utalva az idei biofesztivál szlogenjére, miszerint "egészség és bor, e kettő is összeforr" - elmondta: a fesztivál idején teljes nyári üzemben működtetik a strandot, az aqua-parkot, a gyógy- és a fedett élményfürdőt. A júliusi hűvös idő ellenére ebben a szezonban több mint egymillióan keresték fel a fürdőt.
A mostani meleg hétvége is igazi nyarat idéz - tette hozzá.