A magyar szavazóbázis újjáépítése a cél
Toró: az új romániai magyar párt összefogásra törekszik
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke csütörtökön Kolozsváron kifejtette: az új magyar párt célja a lemorzsolódott romániai magyar szavazóbázis újraépítése, véget kell vetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eddigi hegemonisztikus politikájának, és összefogáson alapuló politikai útra kell lépni.
2011.05.12 13:07MTIAz Új Magyar Szó, a Krónika és a Szabadság csütörtöki beszámolói szerint Toró úgy fogalmazott, hogy érthető az RMDSZ aggodalma az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével kapcsolatban, hiszen véget kell vetni eddigi hegemonisztikus politikájuknak. Az ÚMSZ szerint a Tusványosi Nyári Szabadegyetem idejére már kész lesz az EMNP programjának vitairata is.
Gergely Balázs, a párt kezdeményező bizottságának közép-erdélyi vezetője utalt Toró múlt heti, Bukarestben elhangzott nyilatkozatára, amelyben az EMNP ideiglenes elnöke azt rótta fel az RMDSZ-nek, hogy két évtized alatt egymillióról 350-400 ezerre "tornászta le" a magyar szavazók számát. Az EMNP vissza akarja hozni és aktivizálni akarja a valamilyen okból leszakadt 600 ezer magyar szavazót - jelentette ki Gergely Balázs.
Felidézte: míg 1990-ben Kolozs megyében 90 ezren szavaztak az RMDSZ-re, 2000-re már 70 ezerre apadt a szövetséget támogató szavazatok száma, 2004-ben 55 ezren, 2008-ban 35 ezren voksoltak az RMDSZ-re. Gergely Balázs szerint ennek nem az elvándorlás az oka, hanem az, hogy 2003-ban Tőkés Lászlót félreállították az RMDSZ-ben, és ez törést okozott a közösség életében.
Gergely Balázs azt állítja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtő önkénteseit a Hunyad megyei RMDSZ képviselői burkoltan megfenyegették. Széll Lőrincz, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnöke, a Hunyad megyei RMDSZ-szervezet nemrég leköszönt ügyvezető elnöke a Krónika érdeklődésére azonban határozottan cáfolta ezt.
Toró T. Tibor így fogalmazott: "Mi nem váltópártot akarunk építeni, amely a másikat félre akarja állítani, hanem olyan politikai eszközt akarunk a magyarság kezébe adni, amellyel új lehetőségek nyílnak az érdekérvényesítés terén." A kulcsszó az összefogás, az együttműködés és a munkamegosztás - tette hozzá.
Szerinte a feleknek meg kell beszélniük a hamarosan megrendezendő romániai népszámlálás problémáját, a csángó- vagy a szórványkérdést, ezeket nem szabad átpolitizálni, és az autonómiának is vitán felüli kérdésnek kell lennie.
A leendő párt anyagi hátterére vonatkozó kérdésre Toró elmondta: mint minden párt, az EMNP is saját forrásokból - a tagság hozzájárulásából, a támogatóktól származó összegekből - gazdálkodik majd.
Az EMNT ügyvezető elnöke leszögezte: az EMNP nem Tőkés Lászlónak a pártja. Ez olyan értelemben Tőkés-párt, hogy a politikus által képviselt értékrendet akarja felvállalni. "Tőkés László pártunk védnöke, nagyon szoros kapcsolatban vagyunk vele, és arra törekszünk, hogy ez így is maradjon, hiszen az ő elképzeléseit viszi tovább intézményesen a pártpolitika eszközeivel" - mondta.