A kínai katolikusokat bíztatta
Terrortámadás árnyékában sürgette a békét a pápa
XVI. Benedek pápa szombaton karácsonyi üzenetében a közel-keleti béke újjászületéséért imádkozott, valamint Irak és a kommunista Kína katolikusait biztatta: álljanak ellen az üldöztetésnek.
2010.12.25 15:48MTIHagyományos, úgynevezett Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) beszédében, amelyet idén fokozott biztonsági intézkedések mellett mondott el, a katolikus egyházfő azt hangoztatta, hogy a karácsony üzenete mindenkit az igazságért folytatott békés küzdelemre kell biztasson.
A pápa a Szent Péter-bazilika középponti erkélyéről beszélt a hideg és a szemerkélő eső ellenére összegyűlt több ezres tömeghez.
XVI. Benedek az idén is 65 nyelven osztott áldást - tizenegyedikként magyarul -, üdvözölve a világ népeit, köztük a Föld konfliktusövezeteinek lakosságát.
"Ragyogja be újra Karácsony fénye ezt a Földet, ahol Jézus született, s ösztönözze az izraelieket és a palesztinokat arra, hogy törekedjenek egy igazságos és békés egymás mellett élésre" - mondta.
Reményét fejezte ki, hogy a Karácsony vigaszt hoz a keresztényeknek Irakban és az egész Közel-Keleten, ahol a Vatikán félelmei szerint keresztény exodushoz vezethetnek az olyan erőszakcselekmények, mint amilyen az egyik bagdadi káld templom ellen októberben elkövetett, 52 halálos áldozatot követelő fegyveres támadás volt.
XVI. BENEDEK pápa (k) a vatikáni Szent Péter-székesegyház erkélyén 2010. december 25-én, amint karácsonyi "urbi et orbi" (a városnak és a világnak szóló) áldását mondja (fotó: MTI)
XVI. Benedek emellett nyíltan bírálta Kínát, ahol hozzá hű katolikusokat nemrég arra kényszerítettek, hogy részt vegyenek az állam által támogatott és a Vatikán fennhatóságát nem elismerő egyház egyik eseménysorozatán, újabb mélypontjára juttatva ezzel Peking és a Vatikán viszonyát.
A pápa imádkozott azért, hogy a karácsony erősítse meg az egyház Kínában élő híveinek "hitét, türelmét és bátorságát", s elítélte "lelkiismereti és vallási szabadságuk korlátozását".
A pápa arra kérte az Istent, hogy "adományozzon állhatatosságot mindazon keresztény közösségeknek, amelyek megkülönböztetést és üldöztetést szenvednek el, és ösztönözze a politikai és vallási vezetőket mindenki vallásszabadságának teljes tiszteletben tartására".
A rendőrség fokozott készültségben volt a Vatikánban és Rómában két nappal azután, hogy csomagbombák robbantak Chile, illetve Svájc római nagykövetségén, súlyosan megsebesítve a két képviselet egy-egy alkalmazottját.
A csomagbombák feladójaként egy olasz anarchista csoport jelentkezett.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


