Három halott
Kép és videó: gyújtogatásba kezdett a feldühödött athéni tömeg - halálos áldozatok
A tűzoltóság beszámolója szerint három ember halt meg annak következtében, hogy szerdán Athén központjában tüntetők felgyújtottak egy épületet.
2010.05.05 15:15MTIA tűzoltóság egyik szóvivője szerint az épület egy bankfióknak ad otthont, és húszan voltak benne, amikor lángra lobbantották. A lángokat eloltották, és megkezdték az épületben rekedtek kimentését.
fotó: news.sky.com
A kétemeletes épület második szintjéről - ahol a Marfin bank helyiségei vannak - továbbra is füst gomolyog. A legjelentősebb görög szakszervezetek az egész országra kiterjedő 24 órás sztrájkot hirdettek szerdára tiltakozásul az athéni kormány gazdasági takarékossági politikája ellen, amelyet az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás nyomán vezet be. A szervezők jelentése szerint mintegy 60 ezren vonultak a főváros utcáira. A hatóságok viszont úgy vélik, hogy 25 ezernél nincsenek többen.
Mindenesetre heves összecsapások törtek ki a dühödt tüntetők és a rohamrendőrök között, akik egyebek között könnyfakasztó gránátokkal igyekeztek szétoszlatni a tömeget. A tüntetők gyújtópalackokat és utcaköveket dobáltak a rendőrökre, és megpróbálták áttörni a parlamentet körülvevő biztonsági kordont.
Görögország második legnagyobb városában, Szalonikiben hozzávetőleg 20 ezren vonultak fel a városközpontban, s a tüntetők törtek-zúztak.
Rohamrendőröket dobálnak meg tüntetők Athénban, a parlament előtt 2010. május 5-én (fotó: MTI)
Az országos sztrájk idejére leállt Görögország légi forgalma, nem üzemelnek a kikötők, az iskolákban szünetel az oktatás, a kórházakban csak a rendkívüli esetekhez szükséges személyzet tart ügyeletet.
Nem látogathatóak a főváros történelmi nevezetességei, így az Akropolisz sem.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


