"Nemzeti érdek a balkán stabilitása"
Védelmi együttműködési megállapodást írt alá Szerbiában Szekeres Imre
A kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írt alá hétfőn Belgrádban Szekeres Imre magyar honvédelmi és Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter.
2010.03.22 12:53MTIA 17 pontból álló egyezmény egyebek mellett lehetővé teszi a két ország katonai alakulatainak közös kiképzését, felkészítését, s ezen túl a légtérellenőrzésben, a tűzszerészeti feladatok ellátásában és a katasztrófavédelemben végzendő közös munkát.
A megállapodás aláírása után Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozásának. Mint mondta, ennek egyik igen fontos feltétele a haderőreform, amelyben Szerbia már eddig is komoly eredményeket ért el. A honvédelmi miniszter leszögezte, hogy Magyarország számára nemzeti érdek az egész Balkán stabilitása és fejlődése.
Ennek előmozdítása érdekében szolgálnak magyar katonák a koszovói nemzetközi békefenntartó erőben, a KFOR-ban. A KFOR létszámát, ha annak minden feltétele teljesül, lehet csökkenteni, de a magyar jelenlét a csökkentés után is változatlan szinten marad - közölte Szekeres Imre, emlékeztetve arra, hogy a békemissziókban részt vevő magyar katonák több mint kétharmada Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában teljesít szolgálatot.
Dragan Sutanovac magas szintűnek nevezte a két ország védelmi tárcái közti együttműködést. Mint mondta, Szerbia számít arra, hogy Magyarország segíteni fogja a hivatásos hadsereg kialakításában, s átadja neki e téren szerzett tapasztalatait.