Terrorizmus

Ezért támadja Európát az Iszlám Állam

Most, hogy Irakban és Szíriában területeket veszít, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az európai merényletekkel akarja bizonyítani az erejét.

2016.03.31 12:16MTI

"Ma Brüsszel és a repülőtere, holnap akár Portugália vagy Magyarország kerülhet sorra" - idézte Kaiser Ferenc az IÁ egyik weboldalán nemrég megjelent fenyegetést.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta az Európa nyugati és keleti szélén elhelyezkedő két kis ország nevesítése arra utal, hogy a fenyegetés egész Európának szól, hiszen a terrorszervezetnek az egész nyugati kultúrkör az ellensége.

A szakértő közölte, regionális összefogás alakult ki a Közel-Keleten az IÁ ellen, területeket veszít, ezért a terrorszervezet új frontot nyitott Európában, hogy az itteni sikereivel ellensúlyozza legalább kommunikációs szinten az ottani kudarcait.

A terrorszervezet a merényletekkel igyekszik bizonyítani, hogy még létezik, még fontos, és még fenyegetést jelent - tette hozzá.

Kitért arra: a több tízmillió embert kitevő európai muszlim közösségek nem terroristákból állnak. Viszont sok a társadalom peremére szorult, befolyásolható fiatal, akik elindulnak a bűnözés útján, és csak a börtönben ismerik meg az iszlámot, és ott radikalizálódnak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.