12 óra sem kellett hozzá
Képek! Újabb földrengés volt Pakisztánban a 160 halottat követelő földmozgás után
Újabb földrengés rázta meg szerda délután Pakisztán délnyugati részét, alig több mint tizenkét órával a legkevesebb 160 halottat követelő hajnali földmozgás után - jelentette be az amerikai geofizikai intézet.
2008.10.29 16:40MTIA 6,2-es erősségű, második földmozgás epicentruma Kvetáttól 58 kilométerre északkeletre és az afganisztáni Kandahártól 205 kilométerre volt. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A helyi idő szerint késő délután, fél 6 körül bekövetkezett rengéseket Kvettában, valamint a szomszédos pakisztáni és afganisztáni térségekben is érezni lehetett. A földmozgás ismét pánikot keltett Kvettában, Beludzsisztán tartomány fővárosában, ahol a rémült lakosság - akárcsak hajnalban - az utcára tódult.
Az autósok az út közepén megállították járműveiket, emiatt hatalmas dugók alakultak ki. A kereskedők sietve lehúzták boltjaik redőnyét, és szintén az utcára rohantak - jelentette a francia hírügynökség helyszíni tudósítója, aki szerint a pakisztáni szeizmológiai szolgálat a nyílt végű Richter-skálán 6,4-es erősségűre tette a második nagy földrengést.
Szerda hajnalban az amerikai mérések szerint 6,4-6,5 erősségű földmozgás rázta meg ugyanezt a térséget, amit reggel óta mintegy tucat kisebb utórengés követett.
Az első földrengésben nem végleges adatok szerint 160 ember vesztette életét, és legalább ötszázan megsérültek. A hajnali földmozgás leginkább a Kvettától mintegy hetven kilométerre északkeletre fekvő Ziarat völgyét sújtotta, ahol egész falvak semmisültek meg; hivatalos adatok szerint 2000 ház dőlt romba. Egy helyi közigazgatási vezető 15 ezerre becsülte a természeti csapás miatt fedél nélkül maradtak számát.
A térségben mozgó tábori kórházakat létesítettek, határőregységeket vezényeltek a helyszínre. Az első katonai egységek délutánra elérték a katasztrófa sújtotta területet, ahol zömében vályogházakból álló falvak álltak. A katonák a helyi lakosokkal együtt kutatnak túlélők után a romok alatt. Pakisztánban gyakoriak a földrengések.
A mostani földmozgás volt a legsúlyosabb a 2005 októberében Kasmírban történt, 7,6-os erősségű földrengés óta, amelyben csaknem nyolcvanezer ember vesztette életét.