Feltételezett prostikat végeztek ki Bagdadban

Még a rendőrök is rosszul lettek: több tucatnyi nőt lőttek agyon

Rettenetes látvány fogadta a házakban a kiérkező rendőröket, szerteszét feküdtek véres holttestek.

2014.07.13 09:15MTI

Fegyveresek agyonlőttek legalább húsz feltételezett prostituáltat szombaton két bagdadi épületben - közölték rendőrségi és kórházi források.

A civil-, illetve terepruhás fegyveresek gépkocsikon érkeztek a főleg síiták lakta kelet-bagdadi Zajúna negyed két épületéhez, megrohanták azokat és hangtompítós fegyverekkel agyonlőttek legalább 29 embert, közöttük legalább 20 nőt, és megsebesítettek további 18 embert.

Egy rendőrtiszt a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy rettenetes látvány fogadta a házakban a kiérkező rendőröket, szerteszét feküdtek véres holttestek.

Egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy kik az elkövetők, de a helyi lakosok azzal vádolnak több síita milíciát tagjait, hogy rendszeresen legyilkolnak prostituáltnak gondolt nőket a városrészben. Az utóbbi években a viszonylagos nyugalomnak köszönhetően számos nyilvánosház nyílt meg ebben a negyedben. A támadók annak ellenére be tudtak jutni az épületekbe, hogy az azokhoz vezető egyetlen utca bejáratát a rendőrség és a hadsereg is ellenőrzi.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.