70-es 80-as évek
Nagyon régiek a prágai palesztin nagykövetségen talált fegyverek
A hetvenes és a nyolcvanas évekből származnak azok a fegyverek, amelyeket a prágai palesztin nagykövetségen talált a cseh rendőrség, amikor a január elsejei robbanás után átkutatták az épületet.
2014.02.06 19:39MTI
Ezt állapították meg rendőrségi fegyverszakértők. "A ballisztikai vizsgálatok eredménye alapján kizárható, hogy ezeket a fegyvereket eddig ki nem derített csehországi bűncselekményeknél használták volna" - közölte Andrea Zoulová cseh rendőrségi szóvivő csütörtökön.
A prágai palesztin nagykövetség épületében január elsején történt robbanás, amelynek következtében Dzsamál Mohamed Dzsamál nagykövet életét vesztette. Az eddigi ismeretek szerint a diplomata ismeretlen okok miatt hibát vétett a páncélszekrény kinyitásakor, és az azt védő Semtex felrobbant.
A cseh rendőrség az eset kivizsgálásakor 12 fegyvert is talált a prágai palesztin nagykövetség épületében. A palesztinok később hivatalosan elnézést kértek azért, hogy nagykövetségük épületében be nem jegyzett fegyverek voltak. Azt állították, hogy a fegyvereket a nyolcvanas évek elején a szocialista Csehszlovákia ajándékozta az akkori palesztin vezetőknek, és ez az oka annak, hogy a diplomáciai képviseleten maradtak.
Jirí Rusnok volt ügyvivő miniszterelnök januárban a rendőrségi nyomozás alapján ismételten azt állította, hogy baleset történt, nem pedig terrorcselekmény.