Szövetségi fellebbviteli bíróság

Alkotmányellenesek Obama szenátusi jóváhagyás nélküli kinevezései

Alkotmányellenesen nevezett ki ülésszaki szünetben - vagyis szenátusi jóváhagyás nélkül - vezetőket szövetségi hivatalok élére Barack Obama amerikai elnök - állapította meg pénteken egy szövetségi fellebbviteli bíróság.

2013.01.26 07:40MTI

A bíróság egyhangúlag hozott határozata értelmében az elnök a tavalyi téli szünet alatt, 2012 januárjában törvénytelenül nevezett ki három személyt a Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsába (NLRB), mert a szenátus ülésszaka "pro forma" még akkor is tartott. A határozat nyomán kérdésessé vált a testület elmúlt év folyamán meghozott összes döntésének törvényessége.
   
A törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti erőpróba ebben az ügyben a legfelsőbb bíróság előtt fog eldőlni, mert a kormány kilátásba helyezte az ítélet megfellebbezését. Az ügy elemzők szerint tovább élezheti a Fehér Ház és a republikánus többségű képviselőház ellentétét.
   
A döntés nyomán valószínűleg törvénytelennek minősítik majd az elnöknek azt a döntését is, hogy Richard Cordrayt ugyanebben az időben, ugyancsak puszta rendelettel a Fogyasztói Pénzügyi Védelem Hivatalának (CFPB) vezetőjévé nevezte ki. Azt az ügyet külön eljárás keretében tárgyalják. Cordrayt az elnök a héten újrajelölte ugyanerre a posztra.
   
Az elnök a republikánusok ellenállását megkerülendő próbálta saját hatáskörben megoldani a kinevezéseket. A Fehér Ház példátlannak nevezte a fellebbviteli bíróság ítéletét, és azzal érvelt, hogy 1867 óta a két párt kormányzatai az ülésszakok közötti időszakokban több mint 280 személyt neveztek ki.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.