Venezuela

Országértékelő beszéd Chávez nélkül

A rákbetegség miatt Kubában kezelt, tavaly októberben újraválasztott elnök, Hugo Chávez távollétében az alelnök, Nicolas Maduro tartotta helyi idő szerint kedden a hagyományos országértékelő beszédet Venezuelában.

2013.01.16 08:56MTI

A kongresszus előtt elhangzott beszéd mindössze tízperces volt, szemben Chávez tavalyi kilenc és fél órás beszédével. Ahhoz azonban elegendő volt, hogy tovább növelje a bizonytalanságot a megválasztott elnök jövőjével kapcsolatban. Maduro semmi új információt nem közölt a kongresszusi képviselőkkel Hugo Chávez egészségi állapotáról, amely a kormány legutóbbi közleménye szerint valamelyest javult. 

Az ellenzék ugyanakkor változatlanul azt követeli, hogy küldjenek orvosokat Havannába, akik a helyszínen szerezhetnének pontos információkat. A Chávez által amúgy utódnak kijelölt Maduro csupán általánosságokat mondott, hitet téve az alkotmány védelme, valamint a közrend megóvása mellett. Bejelentette, hogy az elnök egyik korábbi alelnökét, Elias Jauát nevezte ki külügyminiszterré. Megfigyelők szerint ezzel jelezni kívánta támogatóinak, hogy betegsége ellenére ura a helyzetnek. 

Az ellenzék szerint Venezuelában az eredetileg január 10-re kitűzött elnöki eskütétel elmaradása miatt alkotmányos válság alakult ki, amit a kormányzat cáfol. A legfelsőbb bíróság a közelmúltban úgy határozott, hogy Hugo Chávez - amennyiben egészségi állapota megengedi - később is leteheti a hivatali esküt, az alelnök és a kormány pedig a folytonosság jegyében addig hivatalban maradhat. Az ellenzéki pártok mindezt elutasítják és új választásokat sürgetnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.