Szigetvita
Japán tiltakozás egy kínai repülőgép légtérsértése miatt
Japán hivatalosan tiltakozott csütörtökön amiatt, hogy egy kínai felderítő repülőgép berepült a vitatott hovatartozású, kelet-kínai-tengeri szigetcsoport légterébe.
2012.12.13 09:49MTIAz incidens arra késztette a japán légierőt, hogy nyolc F-15-ös harci gépet vezényeljen a térségbe a kínai gép elűzése végett - tette hozzá a védelmi minisztérium. Meg nem nevezett japán tisztségviselők később közölték, hogy a repülőgép elhagyta a terület légterét.
A kínaiul Tiaojü- (japánul Szenkaku)-szigetek miatti területi vita azután mérgesedett el a két ország között, hogy a japán állam szeptemberben megvásárolta a szigetek egy részét egy japán magánszemélytől.
"Többszöri figyelmeztetésünk ellenére kínai állami hajók három egymást követő napon többször megsértették területi vizeinket. Nagyon sajnálatos, hogy légterünket is megsértették ily módon" - közölte Oszama Fudzsimura, a japán kormány főtitkára.
A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, tudomása szerint az idén először fordult elő, hogy kínai repülőgép behatolt a japán légtérbe. Az NHK közszolgálati tv szerint a II. világháború óta nem történt olyan incidens, amelyben kínai gép behatolt volna a japán légtérbe.
Kína szerdán bejelentette: elindította legnagyobb halászati őrhajóját a szigetcsoporthoz, hogy ott járőrtevékenységet végezzen.