Nagy többséggel
Szlovákiában elutasították a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatát
A szlovák parlament nagy többséggel elutasította azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának bejegyzését.
2012.11.08 16:39MTIA javaslat mellett egységesen csak a kezdeményező Szabadság és Szolidaritás (SAS) kis ellenzéki párt szavazott, míg a parlamentben abszolút többséggel rendelkező Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kormánypárt egységesen ellene foglalt állást. A szavazáson jelen lévő összesen 129 képviselő közül csak 14-en támogatták az indítványt.
A Szlovák Kereszténydemokrata Unió-Demokrata Párt (SDKU-DS) három képviselője támogatta az indítványt, köztük Magda Vásáryová volt bécsi és varsói nagykövet. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) pártjából négyen, míg a Most-Híd magyar-szlovák pártból egyedül Rudolf Chmel, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke állt ki mellette. A szlovák katolikus egyház élesen ellenzi a törvényjavaslatot, de korábban bírálta a kormánynak azt a szándékát is, hogy bizottságot hoz létre a szexuális kisebbségek jogainak védelmére.
Közvélemény-kutatások szerint a szlovákok csaknem fele támogatja a törvényjavaslatot. Csehország, a volt kommunista országok közül elsőként, már 2006-ban törvényesítette a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának bejegyzését. A SaS közölte, hogy a törvényesen előírt féléves határidő lejárta után újból benyújtja a javaslatot.