A legjelentősebb adakozó az Egyesült Államok
Alulfinanszírozott a NAÜ egy kutatóközpont szerint
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a szükségesnél kevesebb pénzt kap, s ez korlátozhatja azt a képességét, hogy felismerjen olyan titkos nukleáris tevékenységet, amelynek katonai vonatkozásai lehetnek - állapította meg egy kanadai székhelyű független kutatóközpont.
2012.06.13 13:58MTIA Nemzetközi Kormányzati Újítások Központja (Centre for International Governance Innovation) kétéves vizsgálat után szerdán hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint a NAÜ-t meg kell reformálni és több pénzt kell biztosítani számára.
"Az ügynökség a felelősségéhez és a vele szemben támasztott követelményekhez képest jelentősen alulfinanszírozott" - állapította meg a jelentés. Trevor Findlay, a dokumentum szerzője azt mondta, aggódik amiatt, hogy az anyagi gondok károsan hatnak az intézménynek arra a képességére, hogy olyan nukleáris programot megvalósító országokat, mint Irán, megfigyelés alatt tartson. "Az ügynökség, ha több pénzt kap, majdnem minden programjában több, jobb és ügyesebb munkát végezhetett volna" - jelentette ki.
A NAÜ költségvetése - az ENSZ más szakosított szervezeteiéhez hasonlóan - reálértékben nem növekszik, ezért nem tudja beszerezni a legfejlettebb technológiát, s nem képes a legmegfelelőbb személyeket alkalmazni - állította a kanadai jelentés.
Az ügynökség 2012-ben 331,5 millió euróból gazdálkodhat. A pénz nagy része nyugati államok önkéntes felajánlásaiból származik, a legjelentősebb adakozó az Egyesült Államok. Barack Obama amerikai elnök 2008-as hivatalba lépésekor szükségesnek mondta, hogy a NAÜ költségvetését négy év alatt megduplázzák. A fejlett európai államok és Japán azonban nem tett eleget az ügynökségnek szánt adományok növelésére vonatkozó felhívásnak.