Nem lesz káosz?
Elnökjelölti vita a választási csalásokról Szerbiában
Szerbia tekintélyének rombolásával vádolta ellenzéki kihívóját Boris Tadic leköszönt államfő a Politika című belgrádi lapban szerdán megjelent interjújában. Tomislav Nikolic viszont arról beszélt a szintén szerdán a Danas című napilapban megjelent interjújában, hogy a választási csalások ellenére sem bojkottálja a vasárnapi második fordulót.
2012.05.16 09:59MTINikolic azt mondta: bizonyosan történtek csalások az elnökválasztás első fordulójában, de nincs jogában bojkottálni a választást, mert az emberek változást akarnak, és emellett nem kívánja ellenfelének, Boris Tadicnak "tálcán kínálni a harmadik elnöki mandátumot".
"Nem lesz káosz" - jelentette ki a politikus, akit azzal vádoltak meg, hogy zűrzavart teremt és elriasztja a befektetőket azokkal az állításaival, amelyek szerint csalás történt az elnökválasztás első fordulójában.
Nikolic, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje a lapnak úgy nyilatkozott, mindent megtett, hogy igazát bebizonyítsa:"Három és félezer bizonyítékot tettem le a polgárok elé".
Hangoztatta, szavazzanak rá, mert megválasztása esetén, részletesen feltárja a szavazási csalást, mert nemcsak azok államfője szeretne lenni, akik rászavaztak, hanem minden szerbiai polgáré.
Tadic volt államfő úgy nyilatkozott a Politikában szerdán megjelent interjújában, hogy Nikolic vádjait csak mint diplomás pszichológus tudná minősíteni. Végtelenül meggondolatlan magatartásnak tartja a csalási vádakat, melyekkel választási ellenfele csak az ország nehezen megszerzett nemzetközi tekintélyét rombolja, s elrettenti az érdeklődő befektetőket.
A Demokrata Párt (DS) elnökjelöltje kijelentette: "Az illetékes szervek nyomozása megállapította, hogy nem történt választási csalás, s felesleges Tomislav Nikolic részéről az erőszakkal és az esetleges összetűzésekkel való fenyegetés". Közölte: ellenzéki ellenfele megpróbálja hiteltelenné tenni a választási eljárást felelőtlen vádjaival.
Boris Tadic és Tomislav Nikolic immár harmadszor mérkőzik meg az államfői posztért, eddig kétszer Tadic győzött.
Szerdán este a két elnökjelölt a közszolgálati televízió RTS fő műsoridejében rendezett tévévitában ismertetheti programját és ütköztetheti nézeteit.